Andrea napja van. | 2024.04.18

Nem változtak a célok az FTC női kézilabdacsapatánál

2019-07-15 12:45:00

Változatlanul a bajnoki döntőbe és a Bajnokok Ligája négyes fináléjába jutás a célja a Ferencváros női kézilabdacsapatának.

    A klub hétfői sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a HungaroControl Zrt. a múlt héten támogatói szerződést kötött az FTC Kézilabdasport Nonprofit Kft.-vel, ennek keretében a légiközlekedési vállalat 230 millió forinttal szponzorálja a következő idényben a Ferencváros kézilabda-szakosztályát.
    Bognár László, az FTC Kézilabdasport Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, az élvonalbeli felnőtt csapatok következő idényre megfogalmazott célkitűzései nem módosultak a jelentős összeg miatt, hiszen a játékoskeretek már kialakultak mindkét együttesnél.
    "A női csapatnak a bajnokságban az első két helyen kell végeznie, a Bajnokok Ligájában pedig továbbra is nagyon szeretnénk bejutni a négyes döntőbe, bár rettentően nehéz a sorsolásunk" - nyilatkozta Bognár.
    Hozzátette, a férficsapat célkitűzésein tavalyhoz képest némileg módosítottak. Mivel számos tehetséges, de fiatal kézilabdázót foglalkoztatnak, a következő évadban a biztos bennmaradás az elvárás.
    Az FTC női együttese tavasszal a bajnokságban és a Magyar Kupában is a második helyen végzett, a BL-ben pedig a negyeddöntőig jutott. A férfiak hetedikként zártak az NB I-ben.
    "Hatalmas lehetőség, mérföldkő a szakosztály számára ez a jelentős támogatás, de a koncepciónk változatlan, továbbra is fiatal magyar játékosokkal szeretnének sikereket elérni" - szögezte le az ügyvezető igazgató.
    A magyar serdülő, ifjúsági és junior válogatottakban jelenleg a nőknél 15, a férfiaknál pedig kilenc ferencvárosi játékos szerepel. Az elmúlt két évben a zöld-fehérek férficsapatának színeiben 14 tizenéves magyar kézilabdázó mutatkozhatott be a felnőtt NB I-ben.
    Bognár László úgy fogalmazott, a szakosztály életében a kiszámíthatóság, a stabilitás a legfontosabb, ebben is nagyon sokat segít ez a szerződés, és abban is, hogy hosszú távon kiegyensúlyozottan tudják szolgálni a magyar kézilabda érdekeit.
    Szepessy Kornél, a HungaroControl Zrt. vezérigazgatója elmondta, ilyen nagyságrendű szponzorációs megállapodást még soha nem kötöttek. A szerződés értelmében vállalatuk lesz az FTC férficsapatának névadó támogatója, de MyDroneSpace márkájuk emblémája a női együttes mezein, a pályán és más felületeken is megjelenik majd.