Auguszta napja van. | 2024.03.29

A török elnök a Szerbia, Bosznia és Horvátország közötti párbeszéd újjáélesztését szorgalmazta

2019-07-09 11:57:00

A szerb-boszniai-horvát párbeszéd újjáélesztését szorgalmazta Recep Tayyip Erdogan török elnök Szarajevóban, mert az szerinte megerősítené a jószomszédi viszonyokat, és javítana az egész nyugat-balkáni térség helyzetén - közölte kedden a boszniai államelnökség sajtószolgálata.

    Recep Tayyip Erdogan a Délkelet-európai Együttműködési Folyamat (SEECP) közgyűlésére érkezett a boszniai fővárosba, ahol hétfőn találkozott a háromtagú államelnökség tagjaival is. Ezt követően kijelentette, támogatná az újrakezdett párbeszédet a három ország között. 
    Nyilatkozatában hozzátette azt is, hogy támogatja Bosznia euroatlanti integrációját, mert szerinte a nyugat-balkáni ország NATO- és EU-tagsága biztosíthatná a stabilitást és a békét az országban, illetve az egész régióban. 
    Az 1992-1995-ös boszniai háborút lezáró daytoni egyezmény után Szarajevó, Belgrád és Zágráb kapcsolatai nagyon lassan, elsősorban a nemzetközi közösség hathatós nyomására javulni kezdtek, de az utóbbi néhány évben újra egyre hangosabbakká váltak a nacionalista hangok mindhárom országban, és az ellentétek jelentős mértékben rontottak a térségben élők közötti viszonyokon, illetve rányomták a bélyegüket a gazdasági és diplomáciai kapcsolatokra is. A háromoldalú párbeszéd köztük gyakorlatilag megrekedt. Elemzők szerint egy, esetleg nemzetközi támogatással újrakezdődő tárgyalássorozat Szarajevó, Belgrád és Zágráb között rávilágíthatna a fennálló ellentétekre és azok gyökereire, javíthatna egészében a balkáni térség országainak viszonyán.