Andrea napja van. | 2024.04.18

Soltész: megsokszorozódott a nemzetiségek által fenntartott iskolák száma 2010 óta

2019-07-04 12:56:25

Megsokszorozódott a nemzetiségek által fenntartott iskolák száma 2010 óta Magyarországon, ami a magyar kormány elkötelezett nemzetiségi politikájának eredménye - hangoztatta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára csütörtökön a Pest megyei Lóréven, ahol szerb nemzetiségi gyerekek anyanyelvi táborát látogatta meg.

    Soltész Miklós azt mondta, a kormány fontosnak tartja a kisebbségek anyanyelvi képzésének megerősítését, jelezve, hogy 2010-ben tizenkét köznevelési intézményt tartottak fenn magyarországi nemzetiségek, most pedig ez a szám eléri a kilencvenet, és ennek köszönhetően például a szerbek is "közelebb tudják vinni anyanyelvüket, kultúrájukat a gyerekekhez".
    A kormány ezen időszak alatt megnégyszerezte a magyarországi nemzetiségek támogatását, így lehetőségük nyílik hagyományőrző táborok megtartására, a nagyobb diákoknak pedig anyaországi kirándulásokra - ismertette az államtitkár.
    Lórévről szólva Soltész Miklós elmondta: a település az elmúlt két évben 280 millió forintot kapott óvodája és iskolája teljes megújítására. Ez tovább erősítheti a szerb közösséget Magyarországon.
    Alexov Lyubomir, az Országgyűlés szerb nemzetiségi szószólója a Régi szakmák megismerése elnevezésű táborral kapcsolatban közölte, hogy ötödik alkalommal szervezik meg Magyarország egyelten szerb többségű településén. Az ország egész területéről mintegy hatvan gyerek érkezett a táborba, a kézműves foglalkozásokon nemezeléssel és ikonfestéssal is megismerkedhetnek.
    A fiatalokkal hazai és szerbiai szakemberek foglalkoznak, utóbbiak olyan tudást hoznak, amely "a magyarországi szerb körökben már kikopóban van".
    Az MTI kérdésére a szerb nemzetiségi szószóló elmondta, hogy idén 2,2 millió forintot kaptak a kormánytól a tábor megtartására, amelynek összköltsége eléri a 3,5 millió forintot. A hiányzó összeget a szülők által gyerekekkénti hozzájárulásként fizetendő tízezer forintokból, illetve a helyi, a ráckevei és a szigetcsépi önkormányzat, valamint szponzorok támogatásából fedezik.