Auguszta napja van. | 2024.03.29

OGY - Krónika 1. rész

2019-07-02 12:08:39

 

A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) kutatóintézeteiről, a kormányhivatalokról, az otthonápolásról és a köznevelési törvény módosításáról is szó volt kedden az Országgyűlés harmadik rendkívüli ülésének második ülésnapján.

 

    
    Jobbik: ne alakítsák át az MTA kutatóintézeteit!
    
    Brenner Koloman (Jobbik) az MTA kutatóintézeti hálózatának átalakítását úgy értékelte, hogy azzal az Országgyűlés hosszabb távon meghatározza a magyar tudomány továbbfejlődését. Hozzátette: ezt a döntést a kutatók 50-100 év múlva elemezni fogják és az a jelölt, aki 2052. július 2-án védi meg doktoriját, summa cum laude (a legnagyobb dicsérettel) minősítését fog kapni azon megállapításáért, miszerint nagyon komoly párhuzamosságokat lehet felfedezni az 1945 után kiépülő egypárti kommunista diktatúra módszertana és a 2010 után kiépülő egypárti fideszes autokrácia tudományellenes tevékenysége között.
    Ha megszavazzák a törvényjavaslatot, akkor az önök doktori védésnek végén insufficienter (elégtelen) minősítést ad a tudományos közélet és Magyarország későbbi generációi - mondta a kormánypárti képviselőknek, azt kérve, ne tegyék ki ennek a magyar tudományt.
    Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára szerint a képviselő azt próbálja elhitetni a nyilvánossággal, hogy egy doktori disszertációba olyan örök igazságokat írnak le, amelyeket el kell fogadni.
    Elmondta, a kormánynak az a legfontosabb, hogy a tudományos élet tagjai, a kutatók és az intézmények minél nagyobb haszonnal tudják segíteni a magyar társadalmat. Jövőre 32 milliárd forinttal lesz több kutatás-fejlesztésre, innovációra - tette hozzá. Szerinte az európai innovációs rangsor szerint Magyarország innovációs tevékenysége stagnál, ez bizonyítja, hogy a rendszer nem működik hatékonyan.
    
    DK: veszélyben a kormányhivatalok működése
    
    Arató Gergely (DK) szerint mára olyan durva mértékű létszámhiány van a megyei kormányhivatalokban, amely veszélyezteti a normális működést, egyre nőnek a sorok és a kormány egyetlen válasza erre az, hogy rövidíti a nyitvatartást. A képviselő a nemrégiben hatályba lépett kormányzati igazgatásról szóló törvénnyel magyarázta ezt, amely miatt 2500 kormánytisztviselő nem vállalta a további munkát, ugyanis az új szabályok és a fizetés kedvezőtlen számukra.
    Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára elmondta, a képviselő egy olyan pártot képvisel és egy olyan kormányban viselt magas beosztást, amely arról híresült el, hogy a magyar állam leépítésén sikerrel fáradozott és elvett egyhavi bért a közigazgatásban dolgozóktól.
    Közölte, 2010 után megpróbálták rendbe rakni az állam és az állampolgárok közötti rendszert, járási hivatalokat, kormányablakokat, kormányhivatalokat hoztak létre. Elmondta, a kormány bürokráciacsökkentésben gondolkozik, ami létszámcsökkentéssel is jár. A 2500-as számot lehet további számokkal kiegészíteni. Ennek örülnek, mert ez azt jelenti, a magyar állam kisebb és hatékonyabb, ezért cserébe azt tudják ígérni a kormánytisztviselőknek, hogy dolgoznak a magasabb bérezésen - tette hozzá.

    LMP: emeljék a szüleiket otthon ápolók díját!
    
    Ungár Péter (LMP) emlékeztetett arra, hogy Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint azért nem emelik azok otthonápolási díját, akik nem gyermeküket gondozzák, mert nagy költségvetési terhelést jelentene és sok a visszaélés. Hozzátette: az otthonápolási díj emelése 20-25 milliárd forint lenne és rengeteg olyan dolgot lehetne mondani, ami ennyibe kerül és beleférne a költségvetésbe. Azért nem emelik ezt a díjat a szülőt vagy testvért ápolóknál, mert nem akarják - vont mérleget.
    Közölte, Gulyás Gergely "a cinizmus Pavarottijává vált", mert kilenc év kormányzás után nem lehet azt mondani, visszaélések vannak a szociális rendszerben, ezt már lett volna lehetőség felszámolni. Azt kérte, támogassák az LMP költségvetési módosító indítványát, amely megemeli mindenkinek az otthonápolási díjat.
    Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára elmondta, tavaly december 12-én a kormánypártok megszavazták az otthonápolási díj megemelését, az ellenzék azonban nem, Ungár Péternek is fontosabb volt, hogy hangoskodjon és pótakkumulátorért rohangált, hogy még három lájkot begyűjtsön és még többen kövessék a Facebook-oldalát.
    Kitért arra, hogy az elmúlt években bevezették a kiemelt ápolási díjat, és az, aki a legalább 20 évig saját háztartásában ápolta gyermekét, 50 ezer forint nyugdíjkiegészítést kap.
    
    MSZP: a szabadság egyik legutolsó kis köre szűnik meg
    
    Hiller István (MSZP) szerint a kormánypártok tönkreverik a színvonalasan működő MTA kutatóintézeti rendszerét. A köznevelési törvény módosításával pedig "a magyar közoktatásban a szabadság egyik legutolsó kis köre" szűnik meg. 
    Olyan módosításokat hoznak, amellyel az alternatív iskolák léte értelmét veszíti, mert nem lehetnek a fősodortól eltérőek - magyarázta. Hozzátette: a kormánypártiak azt gondolják, az az állam feladata, hogy előírja: aki nem lép egyszerre, nem kap rétest estérre, pedig rétesből is különbőzek vannak. Úgy értékelte, 2010 előtti oktatás színvonala jobb volt, bár nem volt problémamentes.
    Cseresnyés Péter szerint a képviselő meg fog győződni arról, hogy semmi veszély nem fenyegeti az alternatív oktatást, iskolákat, nem ez a cél ugyanis. Felidézte azt is, hogy 2006-ban Kóka János szabad demokrata miniszter a földdel egyenlővé akarta tenni az MTA-t.
    Elmondta, az MTA kutatóintézeteinek működését már többször meg akarták újítani az elmúlt években, de ez nem sikerült, nem lettek hatékonyabbak. Ezért kell most lépniük és a cél az, hogy teljesítményalapon biztosítsák a forrásokat.