Gedeon napja van. | 2024.03.28

A dövényi emberölés miatt két embert életfogytiglanra ítéltek Miskolcon

2019-06-28 18:45:00

Két vádlottat életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt első fokon a Miskolci Törvényszék a dövényi emberölési ügyben pénteken.

    A vádlottak különösen kegyetlen módszerrel, a barátnője előtt ölték meg áldozatukat.
    A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlottak és a sértett jól ismerték egymást, tavaly február 4-én is együtt szórakoztak a dövényi kocsmában. A sértett és a vádlottak többször összevesztek, ennek ellenére a kocsma bezárása után is együtt folytatták az italozást. 
    Ezután viszont annyira elmérgesedett a vita, hogy a két férfi vádlott elhatározta, megöli ismerősét. Az elsőrendű vádlott élettársa (a harmadrendű vádlott) hazament, majd az autójában késsel, bicskával, karddal tért vissza. 
    A sértettnek felajánlották, hogy elviszik Putnokra, a rokonaihoz. Velük tartott a sértett barátnője is, aki nem merte a férfit egyedül elengedni a vádlottakkal.
    Út közben az egyik férfi késsel elvágta a sértett nyakát, majd az elsőrendű vádlott korábbi élettársának putnoki házához mentek, ahol lerángatták a pincébe az erősen vérző férfit és élettársát. Ott - miközben a harmadrendű vádlott a telefonjával világított - a két férfi karddal és késsel többször megvágta, megszúrta a sértettet. A barátnőjét is megöléssel fenyegették, combon szúrták, és arra kényszerítették, hogy végignézze élettársa kivégzését.
    Amikor a sértett meghalt, az egyik férfi felment a házba, felébresztette volt élettársát és kérte, segítsen eltüntetni a holttestet. A tetemet szőnyegbe csavarták, visszavitték Dövénybe és egy emésztőgödörbe dobták. Ezalatt Putnokon a másik női vádlott elégette a ruhákat és az eszközöket.
    A halálos áldozat élettársát hajnalig fogva tartották, majd azzal engedték el, hogy megölik, ha valakinek beszél a történtekről, de másnap a nő bejelentést tett a rendőrségen.
    A bíróság az első- és a másodrendű vádlottat előre kitervelten, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés és személyi szabadság megsértése miatt mondta ki bűnösnek, és életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte. A két férfi a fegyházból leghamarabb 35, illetve 25 év után szabadulhat feltételesen. 
    A harmadrendű vádlottat a bűnsegédként elkövetett fenti bűncselekmények mellett súlyos testi sértés kísérletében is bűnösnek találták, és 25 év szabadságvesztésre ítélték. 
    Az ügy negyedrendű vádlottja bűnpártolás miatt 4 év szabadságvesztést kapott. 
    Az ítélet nem jogerős.