Emma napja van. | 2024.04.19

Tour de France - Két kapitánya lesz az Ineosnak

2019-06-28 16:35:00

Két kapitánnyal, a címvédő walesi Geraint Thomasszal és a kolumbiai Egan Bernallal vág neki az idei Tour de France országúti kerékpáros körversenynek az Ineos.

    A tavaly Sky néven induló együttes honlapján jelentette be, hogy a rajt előtt nem tesznek különbséget a 33 éves Thomas és a 22 éves Bernal között.
    "Az előző év sikere után idén úgy döntöttünk, hogy két vezérünk lesz. Mellettük öten lesznek ott a csapatban azok közül, akik tavaly győzelemhez segítették Thomast" - utalt Dave Brailsford csapatvezető arra, hogy egy évvel ezelőtt az akkor címvédő, négyszeres győztes Chris Froome és Thomas vágott neki egyenrangú kapitányként a Tournak, amelyen Thomas és Froome közé végül a holland Tom Dumoulin ékelődött összetettben.
    Froome ugyanakkor idén már nem versenyezhet, mert június 12-én edzés közben hatalmasat bukott, eltört a combcsontja, a könyöke és a bordája is.
    Egy héttel később Thomas is elesett, de ő súlyosabb sérülés nélkül megúszta az esetet.
    A kolumbiai Bernal az egyik legtehetségesebb versenyző jelenleg a mezőnyben, aki a svájci körverseny megnyerésével hangolt a Tourra, amely jövő szombaton Brüsszelből rajtol. A mezőny 3460 kilométert - közte 30 hegyet - teljesít a 21 szakaszon a július 28-i, párizsi befutóig.