Emma napja van. | 2024.04.19

E.ON: 24 ezer háztartásban nincs áram az érintett szabolcsi településeken 

2019-06-28 10:15:00

Körülbelül 24 ezer háztartásban szünetel az áramszolgáltatás a csütörtöki viharral érintett Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településeken - közölte az E.ON szóvivője pénteken az MTI-vel.

    Varga Ivett elmondta, az ítéletidő utáni órákban volt a legkritikusabb a helyzet, a leszakadt vezetékek és a kidőlt villanyoszlopok miatt akkor mintegy 60 ezer fogyasztónál szünetelt a szolgáltatás.
    A folyamatosan végzett helyreállítás miatt ez a szám péntek délelőttre a harmadára csökkent, de hatvan településen, illetve egyes településrészeken továbbra sincs áram - mondta a szóvivő.
    Megjegyezte, Tiszakanyáron például kilenc, Jármiban pedig öt kisfeszültségű oszlopot tört ketté, vagy döntött a földre az orkánerejű szél, a helyreállítást a vonalszakaszokon jelentkező többszörös hibák is nehezítik. Megyeszerte közel ötven villanyoszlopot rongált meg a vihar. 
    A szolgáltató szakemberei és szerződéses partnerei folyamatosan dolgoznak a hibák elhárításán, az E.ON emellett Somogy, Tolna és Baranya megyékből is küld szerelőcsapatokat a szabolcsi településekre - jelezte Varga Ivett.
    A vihar a nagyfeszültségű elektromos hálózatban is károkat okozott, az MTI információi szerint Kisvárda és Ajak környékén nagyfeszültségű távvezetékeket szakított le és ezek vas tartóoszlopait rongálta meg a szél.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó