Emma napja van. | 2024.04.19

Csizmadia Tamás a Vegyész játékosa

2019-06-24 08:45:00

A Vegyész RC Kazincbarcika örömmel jelenti be, hogy 2+2 éves szerződést kötött a sokszoros magyar utánpótlás-válogatott feladóval, Csizmadia Tamással.

A 19 éves feladó azon kevés fiatalok egyike az utóbbi esztendőkből, aki tősgyökeres dunaújvárosiként tudott eljutni a klub utánpótlásából a Dunaferr felnőtt csapatába. Az elmúlt években több aranyérmet is nyert utánpótlás-versenyeken, valamint állandó tagja volt a korosztályos válogatottaknak.

VRCK.HU: Tamás, köszöntünk a Vegyésznél.
CSIZMADIA TAMÁS: Köszönöm, hogy itt lehetek. Örülök, hogy egy ilyen profi klubhoz csatlakozhatok. Remek évek vannak a VRCK mögött, nagy fejlődésen ment keresztül, és a vezetők nem állnak meg, évről évre fejlesztik az egyesületet.

Áruld el, miért döntöttél a Vegyész RC Kazincbarcika mellett?
Úgy gondolom, ez egy hatalmas előrelépés számomra, hogy ebben a klubban szerepelhetek a következő években. Sokat szeretnék fejlődni, ezzel párhuzamosan segíteni a VRCK-t, amiben csak tudom. Ami abszolút meggyőzött, az a vezetőedző mentalitása és profizmusa.

Néhány napot májusban már eltöltöttél a városban. Milyenek voltak az első benyomások?
Az egész város nagyon tetszett. Három edzésen részt is vettem, ekkor egy kicsit közelebbről megismerhettem leendő csapattársaimat, de találkoztam egy-két szurkolóval is. Mind a csapattársak, mind pedig a szurkolók nagyon nyitottak és befogadóak voltak felém. Azon a néhány edzésen, amin részt tudtam venni, Marek Kardos vezetőedző már mutatott számomra új dolgokat, így tanulhattam is.

NÉVJEGY
Név: Csizmadia Tamás
Született: 2000.04.29.
Magasság: 189 cm
Súly: 79 kg
Poszt: feladó
Válogatottság: magyar U15-től U21-ig
Korábbi klubja: Dunaferr
Korábbi edzői: Kelemen István, Tomanóczy Tibor
Legnagyobb sikerei: EYOF és Európa-bajnoki résztvevő, MEVZA utánpótlás-győztes, U15-ös magyar bajnok, U21-es magyar bajnok, négyszeres Diákolimpia-győztes

Csizmadia Tamás a Vegyész első nyári érkezője, aki 2+2 éves szerződést kötött az ötszörös magyar bajnokkal. Rajta kívül a VRCK-nál Carlos Páez feladónak és Marian Vitko liberónak van élő kontraktusa a következő idényre, de az előttünk álló napokban további bejelentéseket fogunk honlapunkon közzétenni.

A Vegyész augusztus 12-én, Kazincbarcikán kezdi meg a felkészülést az új idényre.

(Fotók: Facebook)



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó