Csongor napja van. | 2024.04.16

Nemzeti összefogással épült kápolnát szenteltek fel a kárpátaljai Rát gyermekotthonában

2019-06-23 07:59:00

Magyarországi és kárpátaljai civil összefogással, valamint magyar kormánytámogatással létesült kápolnát szenteltek és avattak fel a Vereckei-hágótól Budapestig tartó Egy vérből vagyunk mottójú jótékonysági futás részeként szombaton az Ungvárhoz közeli Rát község Szent Mihályról elnevezett gyermekotthonában.

    A pénteken a vereckei magyar honfoglalási emlékműtől elrajtolt jótékonysági futás résztvevőinek megérkezésére időzített avatóünnepségen Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára köszöntőjében hangsúlyozta: a családi típusú Szent Mihály Gyermekotthonban több mint harminc - felfoghatatlanul nehéz helyzetből kimentett - gyermeket nevelnek a nevelőszülők. A gondoskodó szeretetnek és a római katolikus hitben, magyar szellemiségben történő nevelésnek köszönhetően az intézményből nemzetiségtől és felekezeti hovatartozástól függetlenül teljes értékű magyar emberek kerülnek ki, akik be tudnak illeszkedni a társadalomba - tette hozzá, kiemelve, hogy ezért köszönet és elismerés illeti a gyermekotthon nevelőit.
    Az államtitkár örvendetesnek nevezte, hogy Kárpátalja magyarsága újabb szakrális hellyel gazdagodott, amely az újonnan épülő és megújuló óvodák, oktatási intézmények, létesítmények sorába illeszkedve azt mutatja, a kárpátaljai magyarok és nem magyarok is a tornyosuló nehézségekre nem elvándorlással, hanem építkezéssel válaszolnak. Ez azt bizonyítja, hogy a kárpátaljai magyar emberek hosszú távra terveznek, szülőföldjükön képzelik el a jövőjüket, s ehhez a magyar kormány minden lehetséges támogatást megad - mutatott rá.
    Potápi Árpád János köszönetet mondott a magyar állampolgársággal is rendelkező kárpátaljaiaknak, amiért az európai parlamenti választásokon szavazataikkal a magyar kormánypártokat támogatták. A július 21-re kitűzött előrehozott ukrán parlamenti választásokról szólva minden kárpátaljai magyar választópolgárt arra kért, hogy menjen el szavazni és voksával a magyar összefogás jelöltjeit támogassa.
    Beszédében Barta József, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) alelnöke méltatta és megköszönte a nemzeti összefogást, amelynek köszönhetően megépült a gyermekotthon kápolnája és töretlenül fejlődik az intézmény. Ennek kapcsán fontosnak nevezte, hogy a háborús konfliktussal, gazdasági és szociális nehézségekkel terhelt Ukrajnában Kárpátalja stabil hely, ami szerinte annak is köszönhető, hogy a kárpátaljai magyarok az őket érő provokációkra, méltatlan támadásokra, jogfosztó intézkedésekre - lévén Ukrajna törvénytisztelő állampolgárai - nem szimmetrikusan, hanem a jövőbe tekintő építkezéssel válaszolnak.         Gui Angéla, karitatív futónagykövet, az Egy vérből vagyunk mottójú, a külhoni magyarokkal történő összefogás és a véradás fontosságát hangsúlyozó jótékonysági futás főszervezője az avatási ünnepség több száz résztvevőjéhez szólva elmondta: mivel gyermekkorát a Ceausescu-rendszerben töltötte, teljes mértékben átérzi a kisebbségben élő külhoni magyarok helyzetét. Ezért úgy gondolja, hogy mindazoknak, akik áttelepültek az anyaországba vagy ott élnek, kötelességük a határon túli magyarok segítése, és ez fokozottan érvényes a jelenleg legnehezebb helyzetben lévő kárpátaljai magyarságra. Hozzátette, harmadik alkalommal szervezett jótékonysági futást és gyűjtést a kárpátaljai gyermekotthonok és árvaházak kis lakóinak megsegítése érdekében.         Bíró Mária, a ráti gyermekotthon vezetője köszönetét fejezte ki más támogatók mellett Gui Angélának és a jótékonysági futás résztvevőinek, a kápolna képeit, kegytárgyait készítő anyaországi, romániai magyar és kárpátaljai művészeknek és a magyar kormánynak a kétmillió forintos támogatásért.         Az ünnepség zárásaként Majnek Antal munkácsi római katolikus megyéspüspök szentmise keretében felszentelte a gyermekotthon Néri Szent Fülöpről elnevezett kápolnáját.