Auguszta napja van. | 2024.03.29

Bódis: juttatásokkal egészülhetnek ki az iskolaigazgatói bérek 

2019-06-14 11:30:00

Az iskolaigazgatói bérek juttatásokkal való kiegészítése is megtörténhet, ha az Országgyűlés elfogadja  a nemzeti köznevelésről szóló törvény szerdán benyújtott módosítását - jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) oktatásért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán pénteken. 

    Bódis József hozzátette: többek között ezzel szeretnék elérni, hogy vonzóbbá váljon az intézményvezetői pálya.
    A tervek szerint az iskolaigazgatók nagyobb anyagi megbecsülése mellett 2020-ban az idegen nyelvű képzésekre is jelentős források jutnak majd. Ennek részeként minden 9. és 11. osztályos tanuló kétszer 2 hetes külföldi nyelvtanfolyamon vehet részt nyaranta - emlékeztetett. 
    Hangsúlyozta: a magyar oktatásban intenzív infrastrukturális fejlesztések zajlanak, 800 helyszínen 276 milliárd forintos háttérrel iskola-, tanterem-, uszoda- és tornaterem-fejlesztések valósultak meg az elmúlt két évben. 
    Az államtitkár kitért arra is, hogy a nemzetközi felmérésekben általában rosszul szerepel a magyar oktatás, és bár az OECD 2016-os felmérése szerint Magyarország elmarad az átlagtól az eszközökkel való ellátottság tekintetében, mégis az átlagnál jobbra értékelték a magyar diákok teljesítményét a digitális készségek terén. A magyar oktatásban az elmúlt két évben javult az eszközellátottság, a kormány 26 milliárd forinttal támogatta azt a rendszert, ami a gyors internet kiépítését és új információtechnikai eszközök beszerzését segítette - fűzte hozzá Bódis József.