Emma napja van. | 2024.04.19

Szijjártó: a kormány elkötelezett marad amellett, hogy a segítséget kell odavinni, ahol a baj van

2019-06-13 16:59:00

A magyar kormány a jövőben is elkötelezett marad amellett, hogy a segítséget kell odavinni, ahol a baj van - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.

    A tárcavezető a szíriai és iraki háború következményeit kezelő európai segélyprogramról tartott tanácskozást követő sajtótájékoztatón úgy nyilatkozott, hogy az Európai Unió előtt történelmi kihívások állnak, és e kihívások közül a legsúlyosabb a migrációhoz kötődik. Mi Magyarországon 2015-ben szembesültünk először egy nagy illegális bevándorlási hullámmal, és mára látható, hogy ez milyen biztonsági kockázatokat hozott Európába - mondta. Hozzáfűzte: a bevándorlási hullámok nemcsak a célországoknak jelentenek kockázatot, hanem azoknak az embereknek is, akik embercsempészeknek fizetnek és mindenféle "lélekvesztőkre" felülve válnak áldozatokká.
    Kiemelte: "a mi migrációs politikánk egyértelmű", de ebből a világ nagy része csak azt ismeri, hogy ragaszkodunk azon jogunkhoz, hogy mi dönthessük el, kit engedünk be a területünkre és kivel akarunk együtt élni, továbbá hogy megvédjük a határainkat, nem engedünk be illegális bevándorlókat, ragaszkodunk a nemzeti, vallási, történelmi és kulturális identitásunkhoz.
    Közölte: kevesebbet beszélnek viszont politikánk másik részéről, amely szerint a migrációt kiváltó okokat fel kell számolni, és segíteni kell, hogy mindenki a hazájában békében élhessen vagy oda minél előbb visszatérhessen. Azt tartjuk alapvető emberi jognak, hogy mindenki a hazájában élhessen békében és biztonságban, ezt kell biztosítani - hangsúlyozta.
    A külügyminiszter szerint azonban sokaknak nem lehetséges, hogy jelenleg a hazájában békében éljen, ezért az őket befogadó országoknak szánt nemzetközi támogatásokat jelentősen növelni kell. A hazatérés sokkal reálisabb a szomszédos országokból, mint sok ezer kilométerrel távolabbról - mutatott rá.
    Szijjártó Péter kitért rá: Magyarország nemcsak beszél minderről, hanem cselekszik is, és bár nem nagy ország, vannak olyan részfeladatok, amelyeket szívesen old meg. Ilyen például a nehéz helyzetben lévő keresztény közösségek segítése, valamint a magyar kormány elindította a Hungary Helps programot, amellyel eddig nyolcmilliárd forintból 35 ezer embernek segítettek - magyarázta.
    Megjegyezte: a kormány nagyra becsüli a segélyprogramban résztvevő Ökumenikus Segélyszervezetet azért a munkáért, amelyet végez Magyarországon és szerte a világban a nehéz sorban élők támogatásáért.
    Lehel László, az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója hangsúlyozta: segélyprogramjuk széleskörű, magyar, német, francia és spanyol összefogással valósult meg, és több százezer embernek segítettek. Három év munkáját zárják most le, és ezen időszak alatt óriási lépéseket tettek - vélekedett.
    Közölte: a kezdeményezés nem az azonnali, gyors segítségnyújtásra koncentrált, hanem olyan utakat keresett, amelyekkel munkához, megélhetéshez juttathatták az embereket. A szociális segítség akkor igazán hatékony, ha munkahelyeket tudnak teremteni - mondta. Hozzátette: remélhetőleg folytatódik a program.    
    Zupkó Gábor, az Európai Bizottság magyarországi képviseletének vezetője emlékeztetett: volt idő, amikor sok magyar is menekült volt, saját és családja biztonsága érdekében elhagyni kényszerült hazáját. Az elmúlt években rengetegen menekültek el hazájukból a szíriai konfliktus miatt - közölte. Hozzátette: segíteni kell ezeknek az embereknek, és a mostanihoz hasonló segélyprogramokkal ott tudnak segíteni, ahol arra valóban szükség van.
    Megjegyezte: a kezdeményezés jó példa arra, hogy európai országok miként képesek együttműködni annak érdekében, hogy támogathassák a rászorulókat.
    Volker J. Oel, a német gazdasági együttműködési és fejlesztési minisztérium Közel-Kelet osztályának vezetője arról beszélt, hogy országa mindig is igyekezett nagy hangsúlyt helyezni a köze-keleti térségre. A mostani segélyprogram azért fontos, mert az oktatásra, a képzésre, a munkahelyteremtésre és a társadalmi kohézióra összpontosít - mondta.
    Csütörtökön Budapesten rendezték meg azt a nemzetközi tanácskozást, amelyen a szíriai és iraki háború következményeit kezelő Quadra elnevezésű segélyprogram végrehajtó szervezetei és az érintett országok hatóságai is részt vettek.
    A Quadra program 2016-ban indult, a 23 milliárd forint költségvetésű kezdeményezést a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet, a Német Nemzetközi Együttműködési Ügynökség (GIZ), az Expertise France (EF) szervezet, valamint a Spanyol Nemzetközi Fejlesztési Ügynökség (AECID) hajtja végre. A program fő célja a menekültek és a befogadó közösségek alkalmazkodóképességének, oktatásának és munkavállalási lehetőségeinek támogatása, a helyben maradás segítése.