Rafael napja van. | 2019.06.20 | MNB középárfolyam:

Palkovics: innováció és nemzetközi együttműködés kell a közlekedésben

2019-06-13 13:11:56

Új ötletek, innovatív megközelítés és célzott nemzetközi együttműködés kell ahhoz, hogy a közlekedés a jövőben is támogatni tudja a gazdasági növekedést - mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter csütörtökön Budapesten, az Ázsia-Európa Találkozó (ASEM) közlekedésügyi szakértői ülését megnyitó beszédében.

    Palkovics László rámutatott: magas szintű digitalizáció nélkül a közlekedési hálózatok a földi, a vízi, vagy a légi közlekedésben sem lesznek globálisak. A szén-dioxid-kibocsátás csökkentése nélkül pedig nem lehet megvalósítani a fenntarthatóságot a közlekedésben - tette hozzá.
    A közös irányelveknek megfelelően ezért a digitalizáció, a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése, és a közlekedési infrastruktúra fejlesztése kiemelt feladat a szektorban. Ezekről a témákról tárgyalnak az ASEM szakértői ülésének résztvevői - ismertette. 
    Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) feladata, hogy a következő nemzedéknek fenntartható jövőt biztosítson, modern eszközökkel és innovatív megoldásokkal - mondta a tárcavezető. Kiemelte: a magyar GDP több mint 20 százaléka származik közvetve a digitális gazdaságból, ez a 3. legmagasabb arány az EU-ban. 
    Magyarország ezért az összekapcsolt közlekedés élvonalában szeretne lenni az automatizált közúti, vasúti és légi közlekedésben. "Ki akarjuk használni az ország a földrajzi elhelyezkedéséből adódó előnyöket, és áthidaló felületet-megoldást szeretnénk biztosítani a nyugati és a keleti országok között" - fogalmazott a miniszter. 
    Példaként említette, hogy a közelmúltban átadott zalaegerszegi járműipari tesztpályával Magyarország jelentős eredményeket ért el a közlekedés innovációjában. Egy másik jelentős eredménynek nevezte a szektor digitalizációjában az elektronikus útdíjfizetési rendszer hat évvel korábbi bevezetését, ami a magyar úthálózat 6500 kilométerét lefedi. 
    A közeljövő feladatának nevezte egy integrált közösségi közlekedési információs rendszer felállítását. A tervek szerint 2020-tól vezetnék be az utasok kényelmét szolgáló komplex rendszert, valós idejű menetrenddel, ami nemzetközileg is egyedülálló.
    Palkovics László szerint a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése és alacsony szinten tartása érdekében a környezetbarát vasúti és vízi közlekedés arányát emelni kell a kontinensek közötti közlekedésben. A magyar kormány ennek érdekében modernizálja a Budapest-Belgrád vasútvonal magyar szakaszát, Kínával együttműködésben.
    A miniszter az ASEM közlekedésügyi szakértőknek azt javasolta, hogy dolgozzanak ki közös megoldásokat a fenntartható, digitalizált közlekedés érdekében.
    Az Ázsia-Európa találkozó (ASEM) az Európa és Ázsia közötti párbeszéd és együttműködés fórumaként jött létre 1996-ban. Célja a két kontinens közötti kapcsolatok erősítése. Az ASEM 53 partnere között van az Európai Unió, az EU 28 tagállama mellett Norvégia és Svájc, 21 ázsiai ország és a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetségének (ASEAN) Titkársága.