Andrea napja van. | 2024.04.18

Házhoz mentünk Kazincbarcikán

2019-05-31 08:50:00

Vagyonvédelmi

és biztonság-

technikai tanácsokat kaptak a programon megjelent érdeklődők.

Kazincbarcikán 2019. május 29-én a Kihívás napján Házhoz mentek a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának munkatársai. Évek óta visszatérő program a Kihívás napja, melynek során legalább 15 percen keresztül aktív testmozgást kell végezni a résztvevőknek.

A széleskörű érdeklődést kihasználva kapcsolódott a főkapitányság a helyi kapitánysággal közösen a rendezvényhez. Reggel 9 órától 13 óráig a Don Bosco Sportközpont parkolójában szakemberek várták a testmozgásban felüdült diákokat és felnőtteket. Az öt iskolából érkező, közel hatszáz diák kis csapatokat alkotva játékos tesztet tölthetett ki, és a résztvevők ajándékokat kaptak.

A felnőttek a rendőrségi szakemberekkel beszélgettek az áldozatvédelemről és biztonságtechnikai ajánlásokról a Police Coffee program keretein belül egy forró kávé mellett. A kitelepülés során a helyi Trikolor Triatlon Sportegyesület tagjai, és az iskolák diákjai ingyenesen regisztráltatták kerékpárjaikat a Bike Safe rendszerben.

Néhány hasznos vagyonvédelmi tanács:

- Házát lehetőleg átlátható kerítéssel védje annak érdekében, hogy az esetleges betörőt a szomszédok, járókelők mihamarabb észlelhessék.

- A sövénykerítéseket célszerű szúrós levelű, tüskés növényből kialakítani és magasságát 90 cm-ben maximalizálni az áttekinthetőség érdekében.

- A bejárati ajtó és az ajtótok fémből, keményfából (tömör, 40 milliméter vastagságú), vagy ezekkel támadás szempontjából egyenértékű ellenállást biztosító szerkezeti kialakítású legyen.

- A tokszerkezetet a határoló falszerkezethez 30 centiméterenként legyen rögzítve. A rögzítést téglafalnál legalább 15 centiméter mélyen, 12 milliméter átmérőjű köracél tartószilárdságával egyenértékű erősséggel, míg betonfalnál legalább 10 centiméter mélyen kell elvégezni.

- A nyílászáró zárását egy, vagy több zárszerkezetnek, de legalább négy zárási ponton kell biztosítani.

A rendőrség Házhoz megyünk programjának a célja az előző évekhez hasonlóan továbbra is az, hogy hiteles forrásból származó információk közreadásával segítse a rendőrség a lakosság biztonságának a megteremtését, valamint a megfelelő döntések meghozatalát. A bűnmegelőzési szakemberek további feladata növelni az állampolgárok önvédelmi képességét.  



Képújság
Sajómente Média Alapítvány