Auguszta napja van. | 2024.03.29

Potápi: meg kell védeni a nemzetet 

2019-05-26 18:39:00

Az országot 1100 éven át védelmező hősökhöz hasonlóan nekünk sincs más feladatunk, mint megvédeni határainkat, Magyarország területi épségét és a nemzetet - mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára vasárnap a Tolna megyei Kismányokon, a hősök napja alkalmából tartott megemlékezésen.

    Potápi Árpád János a vasárnapi EP-választásra utalva hozzátette: nekünk az ország megvédéséért nem kell fegyveresen harcba vonulnunk, politikai eszközökkel, békés körülmények között tudjuk ezért tenni.
    Úgy fogalmazott: "A hősök példát akartak mutatni, és ha reménytelennek tűnt is a harc, meghozták az áldozatot; nekünk ugyanezt kell tennünk, védenünk a magyar nemzet egységét, kultúráját, keresztény gyökereinket." 
    Köszöntőjében arra kért mindenkit, hogy "menjen el szavazni, és támogassa a nemzeti erőket".
    A politikus, aki a térség országgyűlési fideszes képviselője is, felidézte, hogy a magyar parlament 1917-ben Abele Ferenc vezérkari őrnagy kezdeményezésére foglalta először törvénybe a háborúban elesett katonákra emlékezést, majd 1924-ben ismét törvényt alkottak róla. Ennek alapján minden év májusának utolsó vasárnapján emlékeztek az első világháború hőseire.
    Kitért arra, hogy 1945 után az ünnepet a kommunista hatalom betiltotta, az Országgyűlés 2001-ben hozott törvényt újra a hősök napjáról. Az ünnepen az első és második világháborúban elesett katonák, polgári lakosok előtt tiszteleg az ország, de minden honvéd emlékét is felidézi, aki a honfoglalástól kezdve védte az ország határait, és a nemzetük szolgálatába állt - fűzte hozzá.
    Potápi Árpád János köszönetet mondott Kismányok önkormányzatának, mivel - mondta - az országban nem sok településen emlékeznek meg a hősök napjáról. Kismányokon a hősök napja 2003 óta kiemelt ünnep. Az 1935-ben felállított hősi emlékművön már 64 név, a két világháborúban elesett katonáké mellett a malenkij robotra elhurcoltaké is szerepel.
    Szólt arról is, hogy az elmúlt 1100 évben a velünk élő nemzetiségek kitartottak a magyarság mellett. "A hősök napján Kismányokon az itt élt németek emlékének is adózunk, hiszen az elmúlt kétszáz évben legalább annyi áldozatot hoztak a magyar hazáért, mint a magyarok" - mondta.
    A völgységi községben, amelynek 320 lakosa között ma is vannak németajkúak, tizenhatodik alkalommal emlékeztek meg a háborúkban elesettekről és a szovjet lágerek áldozatairól. Az ünnepségen német és magyar nyelvű kulturális műsorral adóztak emléküknek.