Emma napja van. | 2024.04.19

A spanyol legfelsőbb bíróság szerint Carles Puigdemont indulhat az EP-választáson

2019-05-05 20:02:00

A spanyol legfelsőbb bíróság nem látja akadályát annak, hogy Carles Puigdemont volt katalán elnök induljon az európai parlamenti (EP) választásokon, de az erről szóló döntést vasárnap visszautalta az egyik madridi közigazgatási bíróságra.

    A közzétett határozat indoklása szerint az ügyben nem a legfelsőbb bíróság illetékes eljárni, hanem épp az a madridi törvényszék, amely hozzájuk irányította a kérdést.
    A téma azután került bíróság elé, hogy a spanyol központi választási bizottság (JEC) hétfőn kizárta Carles Puigdemont volt katalán elnököt és egykori kormányának két tagját az Együtt Katalóniáért (Junts pel Catalunya) nevű pártszövetség európai parlamenti (EP) választási listájáról. 
    A három politikus önkéntes külföldi száműzetésben él 2017 októberének vége óta, miután elmenekült a spanyol igazságszolgáltatás elől a katalán függetlenség egyoldalú kikiáltását követően. Puigdemont és Antoni Comín Belgiumban, Clara Ponsatí pedig Skóciában tartózkodik.
    A választási bizottság szerint a három katalán függetlenségi politikus jelöltsége "gúnyt űz a törvényből".
    Az érintettek a kizáró határozat ellen fellebbeztek a bíróságon.
    A héten a spanyol ügyészség is úgy foglalt állást, hogy az indulás megtiltása sértené a politikusok passzív választójogát, azaz a választhatóságukhoz való jogot.
    Carles Puigdemont korábban hangot adott véleményének, miszerint az Európai Parlament tagjává választása esetén azonnal mentelmi jog illetné meg, és hazatérhetne Katalóniába anélkül, hogy a spanyol hatóságok őrizetbe vennék, habár elfogatóparancs van ellene érvényben. 
    Az EP jogi szolgálatának április 17-i közleménye szerint azonban ahhoz, hogy mentességet élvezhessen, előbb képviselői esküt kell tennie, méghozzá országának törvényei szerint előírt módon.
    Spanyolország esetében ez azt jelenti, hogy a volt katalán elnöknek Madridban személyesen kell megjelennie az eskütételen, ezzel azonban letartóztatását kockáztatja.  
    Az eddig ismertetett közvélemény-kutatások szerint Carles Puigdemont pártja várhatóan nem jut képviselethez az Európai Parlamentben május 26-án.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
09:19
- Betörte a Trafik üvegét - keresik a miskolci rendőrök
08:59
- Mezőgazdasági gépbe szorult világháborús gránátot hatástalanítottak a tűzszerészek
MTI hírfelhasználó