Emma napja van. | 2024.04.19

Handó Tünde: a magyar bíróságok az Európai Unió élvonalában vannak

2019-05-03 14:14:00

A magyar bíróságok az Európai Unió élvonalában vannak - jelentette ki az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke pénteken Szegeden.

    Uniós összehasonlításban a közigazgatási ügyek pertartama a negyedik, a polgári ügyek pertartama az ötödik legrövidebb Magyarországon - mondta Handó Tünde a Szegedi Ítélőtábla és a Szegedi Törvényszék tavalyi munkáját értékelő sajtótájékoztatón.
    Hangsúlyozta, ma már nem mondható el a bíróságokról, hogy elhúzódnak a perek.
    A járásbírósági ügyek 86 százaléka egy éven belül befejeződik, a polgári ügyek esetében ezek 90 százaléka jogerősen - tudatta az OBH vezetője. Hozzátette: büntető ügyszakban 78 százalék ez az arány. 
    A magyar bíróságok élen járnak az ügyvitel digitalizációjában is. Tavaly egymillió elektronikus beadvány érkezett a bíróságokra - közölte az elnök.
    Handó Tünde kifejtette, Európában is kiugró a GDP arányában az a támogatás, melyet az igazságszolgáltatás, azon belül a bírósági szervezet kapott. A megalkotott jogszabályok és a bírósági szervezet költségvetési támogatása segítette azt, hogy hat év alatt a két éven túl folyamatban lévő ügyek száma csaknem 50 százalékkal csökkent.
    Tárkány-Szűcs Babett, a Szegedi Törvényszék elnöke úgy fogalmazott, csökkenő ügyhátralék, kiváló időszerűségi és megalapozottsági mutatók jellemzik a bíróság munkáját.
    A polgári és a büntető ügyszakban a befejezett ügyek száma meghaladta az érkezőkét, így folyamatosan csökken az ügyhátralék - tudatta az elnök.
    Büntető ügyszakban jelentős változást hozott az új büntetőeljárási törvény bevezetése, a törvényszék illetékességi területén működő járásbíróságokon a perek 64 százaléka az előkészítő üléseken befejeződött.
    Kiss Gabriella, a Szegedi Ítélőtábla megbízott elnöke elmondta, a táblabíróságon tavaly kiemelkedő munkateher mellett is magas színvonalú és időszerű ítélkezés zajlott.
    Az egy tanácsra jutó érkező ügyek száma az ítélőtáblák között Szegeden volt a legmagasabb - tudatta az elnök.
    A befejezett peres ügyek száma 2018-ban negyedével nőtt a korábbi évhez képest - közölte Kiss Gabriella.