Auguszta napja van. | 2024.03.29

Szombaton rendezik a HangHordozók pályázat döntőjét 

2019-05-01 12:35:00

Szombaton rendezik a HangHordozók című versmegzenésítési pályázat döntőjét, amelynek produkcióira a közönség is szavazhat szerdától az M5 kulturális csatorna hivatalos Facebook-oldalán - mondta el az MTI-nek Siklósi Beatrix csatornaigazgató.

    Felidézte, hogy a Magyar Napló Kiadó és a Magyar Írószövetség az MTVA-val partnerségben a költészet napja alkalmából megrendezett Versmaraton kísérőprogramjaként hirdette meg ismét a HangHordozók pályázatot. Az indulók a Magyar Napló kiadó által megjelentetett Az év versei 2018 antológiából választhattak fejenként legfeljebb három megzenésítendő verset.
    A kiadó tájékoztatása szerint a május 4-i döntőbe tizenegy produkció került, tíz a szakmai zsűri, egy pedig a közönség szavazataival. Az A38 hajón tartandó döntőben színpadra lép Dudás Bertalan és Kormos Bálint; DUSKA - Kazai Ági & Stefan Uhrinak; Fodor Gábor; Iris; JaMese; Járdasziget; Kovács Máté; Krasznai Gíta; Németh Viktor; NorAcoustic és Szlama László.
    A döntőbe jutott versenyzők Báger Gusztáv, Buda Ferenc, Gergely Ágnes, Kántor Péter, Kiss Benedek, László Noémi, Lukács Sándor, Marcsák Gergely, Marno János, Tandori Dezső és Tóth Kriszta verseit zenésítették meg.
    A döntőben a Bonyár Judit (NeoFolk), Csík János (Csík zenekar), Eredics Gábor népzenész, Likó Marcell (Vad Fruttik), Váczi Eszter (Váczi Eszter & Quartet) alkotta zsűri értékeli a produkciókat és a közönség is szavazhat kedvencére az M5 kulturális csatorna hivatalos Facebook-oldalán, ahol kiderül, hogy ki lesz az M5 különdíjas produkciója. A hivatalos versenyprogramban az első helyezett 300, a második 150, a harmadik 100 ezer forintos díjazásban részesül. 
    Siklósi Beatrix elmondta, hogy a döntősök által megzenésített verseket az M5 is feldolgozta: Kereki Anna, Csőre Gábor és Klem Viktor előadásában. A versek és a zenekarokat bemutató kisfilmek május 1-től 3-ig láthatóak a kulturális csatorna műsorán.
    A csatornaigazgató hozzátette, hogy a szombat délutáni döntőt rögzítik és a felvételeket május 18-án sugározza az M5 kulturális csatorna, amely különdíjjal is jutalmazza a nyerteseket.
    A győztest az M5 kulturális csatorna hivatalos Facebook-oldalán - https://www.facebook.com/m5tvhu/ - élő bejelentkezésben jelenti majd be Morvai Noémi, a döntő műsorvezetője - jegyezte meg Siklósi Beatrix.