Emma napja van. | 2024.04.19

Tájházak napja

2019-04-30 08:00:00

A Tájházszövetség minden évben meghirdeti a Tájházak napját, melynek időpontját Szent György napjához kötve határozzák meg.

A tardonai Jókai Mór Emlékszoba és Tájház és a Mályinkai Helytörténeti Magángyűjtemény először csatlakozott ehhez a rendezvényhez, amelyet idén 2019. április 27-28. között tartottak.

Mályinkán az érdeklődők a Magángyűjteményben vezetett kiállítás megtekintésen vehettek rész, a helyi Református templom és a különálló harangláb is megtekinthető volt, a Mályinkai Pálinka főzdében pedig pálinkakóstolóval készültek. Sajnos az esős időjárás nem tette lehetővé, hogy a vendégek Tardona és Mályinka között a kijelölt földúton egy rövid túrával mindkét helyszínen részt vegyenek, így a meghirdetett túra elmaradt.

Tardonán a Jókai Mór Emlékszoba és Tájházban szakvezetéssel egybekötött tárlatmegtekintésen és rendhagyó órán vehettek részt az érdeklődők. Tardonán a Sporttelep kemencéjénél a Tardonai Nyugdíjasok Baráti Körének köszönhetően egész nap sültek a hagyományos ételek, napközben a rendezvényteremben a Tájház fotógyűjteményéből készült videóvetítést tekinthették meg, valamint a népi játékokkal szórakozhattak kicsik és nagyok egyaránt.

Délután kulturális műsor színesítette a programot, ahol fellépett Bata Kíra, aki népdalokat énekelt, Gyenes Iván és Moldván Ákos férfitáncokat adtak elő, a Tardonai Nyugdíjasok Baráti Köre tardonai népdalokkal készült, a Tardonai Táncoslábú Lányok pedig a tardonai karikázót adták elő.