Auguszta napja van. | 2024.03.29

Középpontban a közbiztonság

2019-04-29 16:59:00

Ünnepélyes keretek közt adta át a megyei közbiztonsági díjat Török Dezső, a megyei közgyűlés elnöke és dr. Vereckei Csaba, dandártábornok, megyei rendőr-főkapitány csütörtökön a megyei közgyűlésen a kitüntetetteknek, majd ezt követően a főkapitány beszámolt a közbiztonság helyzetéről.

A közgyűlés kezdetén a szokásoknak megfelelően az elnök tájékoztatást adott a legutóbbi ülés óta hozott legfontosabb döntésekről, eseményekről, amelyeket a www.baz.hu –n is nyomon követhetnek. Ezt követően Lukács András, az MSZP  frakcióvezetője a 26-os főút sajószentpéteri elkerülő szakaszával kapcsolatban érdeklődött, amelyre az elnök az ülés végén, az egyebek keretében válaszolt, de ezt a szocialisták már nem várták meg. A napirend elfogadását ünnepélyes pillanatok követték, dr. Fazekas Csaba alezredesnek és Balák Ervin főtörzszászlósnak átadták a a Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Közbiztonságáért Díjat.

1992_2_680.jpg

Egyeztetés a kezdés előtt

Minden tekintetben javuló tendenciákról számolhat be a rendőrség már hosszabb ideje, amely folyamat 2018-ban sem szakadt meg. A főkapitány beszámolójában kiemelte, hogy csökkent a bűncselekmények, ezen belül a kiemelt bűncselekmények aránya és a 100 ezer lakosra jutó bűncselekmények száma is. Szakmai büszkeséggel tölti el, hogy megyénkben valamennyi gyilkosságot sikerült felderíteni, s az évekkel ezelőtti szikszói kettős emberölés ügyét is megoldották, a gyanúsított előzetesben van. Elmondása szerint a rendőrség a lakosságot bosszantó, kisebb bűncselekményeket is komolyan veszi. A főkapitány bejelentette, hogy hat „civil” kamerás rendőrautót szereztek be a közúti „farkasok” kiszűrésére.

1992_1_680.jpg

Dr. Fazeka Csaba (balra) és Balák Ervin, a két idei díjazott

Az ORFK képviseletében részt vett dr. Gömbös Sándor dandártábornok, aki hozzászólásában elismerősen szólt a borsodi rendőrök munkájáról. Elmondta, hogy nem csupán a statisztikákat veszik figyelembe az értékeléskor, hanem az önkormányzatok, a lakosság visszajelzéseit is.  Csiger Lajos, a Fidesz frakcióvezetője gratulált a kivételes teljesítményhez és megerősítette, hogy megyénkben jó a rendőrség megítélése. A testület elfogadta a beszámolót.

Ezt követően a közgyűlés módosította az önkormányzat költségvetését, elfogadták a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program végrehajtásának a helyzetéről és a megyei Europe Direct Információs központ tevékenységéről készült beszámolókat.

1992_0_680.jpg

A közgyűlés elfogadta a közbiztonsági beszámolót

Az egyebek keretében Török Dezső elmondta, hogy a szentpéteri elkerülő úttal kapcsolatban háromszor tárgyalt Demeter Zoltánnal, a térség országgyűlési képviselőjével és a források, időpontok meghatározását követően  rendeződik a probléma.  Az elnök bejelentette, hogy az idei megyenapot június 15.-én Tarcalon rendezik meg.