Emma napja van. | 2024.04.19

Szijjártó: Kína selyemút-koncepciója a légi közlekedésben is megjelent

2019-04-27 11:01:00

Magyarországnak fontos, hogy Kína selyemút-koncepciója, az Egy övezet, egy út kezdeményezés (BRI) nemcsak a tengeri és a szárazföldi, hanem a légi közlekedésben is jelen van - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton Pekingben az MTI-nek, miután kínai vállalatok vezetőivel egyeztetett. 

    A Magyarország és Kína közötti légi közlekedésről szólva Szijjártó Péter elmondta: a már meglévő közvetlen Peking-Budapest-járat mellett új légi összeköttetések jönnek létre. Június 7-től elindul a Sanghaj és Budapest közötti közvetlen személyszállító járat, amely hetente háromszor repül majd. Emellett tárgyalások zajlanak három másik kínai várossal történő összeköttetésről is.
    A miniszter hangsúlyozta, hogy a sanghaji járat egyrészt fontos szerepet játszik majd a gazdasági együttműködésben, másrészt tovább növelheti a turistaforgalmat, amely tavaly rekordot döntött: 256 ezer kínai turista látogatott Magyarországra, amire korábban nem volt példa, és idén januárban is már 32 százalékos volt az emelkedés.
    Az Egy övezet, egy út kezdeményezésnek fontos része az infrastrukturális kapcsolatok fejlesztése Európa és Ázsia között, Magyarországnak pedig ez érdeke, hiszen a szabad és akadálytalan világkereskedelemhez összeköttetésekre van szükség - fejtette ki a ZTE, valamint a Henan Civil Aviation Development and Investment Co., Ltd. (HNCA) vezetőivel folytatott tárgyalás után.
    A magyar-kínai kereskedelmi kapcsolatok fejlesztése szempontjából ugyanakkor elengedhetetlen - folytatta a tárcavezető -, hogy teherszállítási kapacitások is megjelenjenek a légi közlekedésben.
    Ebből a szempontból kiemelt jelentőségűnek nevezte, hogy három hete megindult a Csengcsout Budapesttel összekötő rendszeres cargo járat. Hetente kétszer járnak a nagy teherszállítási képességgel rendelkező Boeing gépek Csengcsou - amely egy 100 milliós tartomány fővárosa, fontos gazdasági-kereskedelmi központ - és Budapest között - ismertette, kiemelve, hogy ez a közvetlen légi összeköttetés lehetővé teszi, hogy a lehető leggyorsabb legyen az áruszállítás Magyarország és Kína között, ami az előfeltétele a kereskedelmi kapcsolatok további bővülésének.
    Szijjártó Péter azt is elmondta: a Budapest-Belgrád-vasútvonal megépítése és ez a légi teherszállítási összeköttetés oda vezetett, hogy kínai logisztikai vállalatok egy nagy logisztikai és raktárbázis létrehozását tervezik Budapesten, a repülőtér környékén, ami tovább erősítené Magyarország szerepét az Európa-Ázsia, Európa-Kína közötti kereskedelmi együttműködésben.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó