Gedeon napja van. | 2024.03.28

Mádl Ferenc nevét viselő jogi intézet létrehozásáról döntött a kormány

2019-04-25 20:23:00

A jogalkotói munka segítése lesz a fő feladata a Mádl Ferenc Összehasonlító Jogi Intézetnek, amely a kormány döntése alapján június 1-jén kezdi meg működését - közölte az intézmény létrehozását kezdeményező igazságügyi miniszter csütörtökön az MTI-vel.

    Trócsányi László elmondta: az egyes szabályozások elkészítésekor az igazságügyi tárcának és a kormánynak szüksége van arra a tudásra, hogy milyen jogi megoldásokat alkalmaznak más országok.
    A Mádl Ferenc Összehasonlító Jogi Intézet az Igazságügyi Minisztérium háttérintézményeként, központi hivatalaként működik - közölte a miniszter. Hozzátette: több országban, így Svájcban, Görögországban vagy Lengyelországban is működik hasonló intézmény a kormány alatt.
    Az intézet harminc munkatársa elsősorban a jogalkotói munkát segítő alkalmazott kutatásokat végez, de távlati feladataik közé tartozik majd a jogszabályok utólagos hatásvizsgálata is - ismertette Trócsányi László.
    A kutatók főként a visegrádi országok és más uniós tagállamok jogrendjét tanulmányozzák majd. A cél egy olyan nemzetközi hálózat létrehozása is, amely folyamatosan nyomon követi az egyes országok jogalkotását - ebben az intézet partnere lesz az Európai Közjogi Szervezet (European Public Law Organisation, az EPLO) -, így ezeket figyelembe lehet venni a magyar döntések során - közölte a miniszter.
    Az új intézet szorosan együttműködik majd a felsőoktatási intézményekkel, elsősorban azokkal, amelyeken összehasonlító jogi kutatások folynak. Az intézet elnöki feladatait Martonyi János professzor vállalta el, az operatív vezetésre Raisz Anikó egyetemi docens kap megbízást - mondta Trócsányi László. 
    A kezdeményezés nem érinti a Magyar Tudományos Akadémián folyó kutatásokat, és azt a támogatást, amelyet a minisztériumon keresztül a jogászképzés fejlesztésére a jogi karok kapnak - jelentette ki a miniszter. 
    Trócsányi László elmondta, hogy az intézet névadója, Mádl Ferenc egykori köztársasági elnök e jogterület hazai úttörője volt, az elsők egyikeként hívta fel a figyelmet az összehasonlító jog fontosságára.