Emma napja van. | 2024.04.19

Folytatódik az országos csonttörési kockázatfelmérő program

2019-04-23 14:50:00

Április végétől folytatódik az országos csonttörési kockázatfelmérő program, amely a csontritkulás korai felismerésére és veszélyeire hívja fel a figyelmet - közölte a Magyar Osteoporosis és Osteoarthrologiai Társaság elnöke kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

    Takács István azt mondta, Magyarországon a csontritkulás 800 ezer embert érint. Évente 17 ezer csípőtáji törést, mintegy húszezer csuklótörést és ötezer gerinctörést regisztrálnak.
    A combnyaktáji törést szenvedő betegek egyharmada nem éri meg a következő év végét, a túlélők kétharmada pedig nem tud segítség nélkül járni - tette hozzá a betegség jelentőségét hangsúlyozva.
    A tavaly ősszel indított program első fázisának eredményeiről beszámolva Takács István elmondta, kétezer ember töltötte ki a kockázatfelmérő kérdőívet arról, hogy a kitöltőnek a következő tíz évben mennyi esélye van valamilyen csonttörésre.
    A kérdőívet kitöltők között 423 embernél már meglévő törést találtak, és összesen több mint 1200 közepes és magas törési rizikójú beteget fedeztek fel - közölte a társaság elnöke.
    Takács István ismertette, a betegség kialakulása nőknél 50-55, férfiaknál 65 éves korban kezdődik.
    A Tovább ne törj! című program április végétől június közepéig tart. Ez idő alatt országosan mintegy 60 BENU Gyógyszertárban lehet kitölteni a törési rizikót mérő tesztet.
    Zlinszky János, a BENU Magyarország Zrt. igazgatósági tagja arról beszélt, idén szeretnék a szűrést még hatékonyabban végezni. Ennek érdekében a gyógyszertár honlapján és például szórólapjain is hirdetik majd a programot, a gyógyszertári dolgozók pedig képzésen vesznek részt a kampány kezdete előtt. Online regisztrációt is biztosítanak, ahol az érdeklődők időpontot kapnak.
    Stegena Diana, az Amgen Kft. ügyvezetője kiemelte, minél többet beszélnek a betegségről, annál nagyobb a lehetősége, hogy az érintettek megfelelő kezeléshez jutnak. Az idei kampányba a háziorvosokat is szeretnék bevonni, mert ők azok, akik a legtöbb érintett emberrel találkoznak - fűzte hozzá. 

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó