Emma napja van. | 2024.04.19

Csaknem teljes feldolgozottság mellett is 70 százalék fölött áll Zelenszkij

2019-04-22 16:01:00

Az ukrán elnökválasztás vasárnap megtartott második fordulójában leadott szavazatok  97,84 százalékának összeszámlálása után továbbra is Volodimir Zelenszkij humorista-producer jelölt vezet 73,15 százalékkal, míg Petro Porosenko hivatalban lévő államfő 24,53 százalékon áll - tájékoztatott hétfőn a Központi Választási Bizottság (CVK) a honlapján.

    A részeredmények szerint az országban egyedül a nyugat-ukrajnai Lviv megyében áll Porosenko az élen - ott a voksok 62,82 százalékát szerezte meg, míg ellenfele 34,45 százalékot -, az összes többi megyében Zelenszkij vezet. Ezen kívül külföldön kapott a hivatalban lévő elnök több szavazatot (54,73 százalék), mint Zelenszkij (43,78 százalék). 
    Julija Timosenko, a Haza (Batykivscsina) ellenzéki párt vezetője hétfőn egy újabb esélynek nevezte a változásra Zelenszkij győzelmét a parlamenti frakciók közötti egyeztető ülésén. Szerinte kétszer volt már hasonló esélye Ukrajnának, a 2004-es "narancsos forradalom" és a 2014-es "méltóság forradalma" után, de mindkétszer veszni hagyták, most viszont az emberek békés úton szerezték meg ismét ezt az esélyt. 
    Szerinte most az a kérdés, hogyan kell végrehajtani a változtatásokat, mert az emberek "nem fognak éveket várni". Felszólította képviselőtársait, hogy ne akadályozzák az új elnököt a változtatások végrehajtásában, mert azzal a választók akaratával szegülnek szembe. Szavai szerint mihamarabb lehetőséget kell adni az új államfőnek arra, hogy új személyeket nevezzen ki a főügyészség, az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) és a védelmi tárca élére. 
    Timosenko sürgette továbbá, hogy ne várjanak az őszi parlamenti választásokig, hanem már most nevezzen ki a parlament új kormányt.
    Viktor Janukovics, a 2014-es Majdan-tüntetések nyomán leváltott és Oroszországba menekült volt ukrán elnök gratulált Zelenszkijnek választási győzelméhez - közölte hétfőn fiának ügyvédje, Jurij Kiszarij a Facebookon. Üzenetének valódiságát megerősítette az Ukrajinszka Pravda hírportálnak Janukovics ügyvédje, Vitalij Szergyuk is. 
    Ebben a menesztett ukrán elnök azt írta, hogy az ukránok nehéz történelmi pillanatban bízták rá az államfői posztot, amikor "a békeszerető ukrán nép sokkal megosztottabb és jobban radikalizált", mint bármikor volt. Janukovics a Donyec-medencei konfliktust "testvérháborúnak" nevezi üzenetében, említést sem téve az Ukrajnával szembeni orosz agresszióról - emelte ki a  hírportál.        
    "Ezen szörnyű szenvedésekért a bűn Petro Porosenkót és társait terheli, akik az elmúlt években a gyűlölet és az erőszak politikáját folytatták. A választók már egyértelmű ítéletet mondtak fölöttük szavazataikkal. A történelem biztosan meghozza majd a saját, még keményebb ítéletét" - fejtegette Janukovics. Szavai szerint Zelenszkijnek az a feladata, hogy békét hozzon Ukrajnának "egyesítse és összebékítse az ukrán népet". 
    A Moszkva-barát exelnök kijelentette, hogy "mélyen fejet hajt az ukrán nép bölcs döntése, tudatos választása előtt".  
    Január 24-én egy kijevi bíróság 13 év börtönre ítélte távollétében Janukovicsot hazaárulásért, amiért segédkezett Moszkvának az Ukrajna elleni orosz agresszió végrehajtásában, a Krím félsziget elcsatolásában és a Donyec-medencei fegyveres konfliktus kirobbantásában. Az ítéletet Janukovics védői megfellebbezték, ezért még nem jogerős.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
09:19
- Betörte a Trafik üvegét - keresik a miskolci rendőrök
08:59
- Mezőgazdasági gépbe szorult világháborús gránátot hatástalanítottak a tűzszerészek
MTI hírfelhasználó