Emma napja van. | 2024.04.19

Vádat emeltek egy idős nő kirablója ellen

2019-04-04 11:55:00

Rablás bűntettével és lopás vétségével vádolják azt a férfit, aki egyéb, kisebb bűncselekmények mellett tavaly tavasszal kirabolt egy 92 éves nőt Tápiószőlősön - tudatta a Pest megyei főügyész csütörtökön az MTI-vel.

    Szabó Ferenc tájékoztatása szerint a Ceglédi Járási Ügyészség bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntettével és lopás vétségével vádolja a hajléktalan férfit, aki letartóztatásban várja a tárgyalást.
    A vádirat szerint a férfit 2018 áprilisában fogadta be tanyájukra az idős asszony és vele élő, ám alkalmanként Budapesten dolgozó unokája. A vádlott ott lakása idején megfigyelte, hogy a betegségei miatt legyengült, nehezen mozgó sértett megtakarított pénzét egyik ruhája zsebében tartotta.
    Egy hét elteltével a vendég és az őt befogadó unoka összeveszett, utóbbi kiadta a vádlott útját, akit ki is kísért a buszmegállóhoz, ám nem győződött meg arról, hogy a férfi felszállt az autóbuszra. A vádlott ezután visszament a tanyához, ahol a ház előtti padon egyedül üldögélő idős asszonytól előbb 20 ezer forintot kért élelemre, majd miután ezt megkapta, újabb összeget kért, melyet azonban a sértett már nem akart odaadni. A férfi ekkor a nő vállát, karját megszorította, lefogta, zsebéből kirángatta a zsebkendőbe csavart pénzt és 60 ezer forinttal távozott.
    A sértett a történteket csaknem egy hét elteltével mondta el az unokájának, aki ekkor tett feljelentést a rendőrségen. Ezt követően az idős asszony állapota gyorsan romlott és 2018 októberében a bűncselekménytől független, természetes okból elhunyt. A vádlott a rablás elkövetése előtt és után Vecsésen, Kecskeméten és Budapesten lévő bevásárlóközpontokból élelmiszert, italt, ruhát lopott - jelezte a főügyész.