Gedeon napja van. | 2024.03.28

ITM: a gazdaság teljesítménye és a bérnövekedés járult hozzá a kiskereskedelmi forgalom növekedéséhez 

2019-04-03 12:45:00

Egyértelműen a gazdaság teljesítménye és az ehhez kapcsolódó bérnövekedés járult hozzá leginkább a kiskereskedelmi forgalom emelkedéséhez - mondta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára szerda délelőtt az M1 aktuális csatornán.

    A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán közzétett adatai szerint februárban a kiskereskedelmi forgalom a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt 8,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A forgalom növekedése jelentősen felgyorsult a januári 5,4 százalékos ütemről.
    Az államtitkár elmondta, öt éve és nyolc hónapja folyamatosan emelkedik a kiskereskedelmi forgalom Magyarországon. 
    2010 februárjához viszonyítva 35,2 százalékkal, 2014-hez képest pedig 32,1 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom, így - ebben a tekintetben - Magyarország megelőzi Szlovákiát és Csehországot.
    György László szerint a kormány célja, hogy ezt a folyamatot tartósan fenntartsa, és a kiskereskedelem, illetve a bérek akkor tudnak tovább emelkedni, ha képesek növelni a Magyarországon előállított hozzáadott értéket.
    "Az intézkedéseink azt szolgálják, hogy a magyarok - ha már nem tudnak többet dolgozni - akkor lépjenek kettőt hátra és nézzék meg, hogyan tudnak okosabban dolgozni annak érdekében, hogy a hozzáadott érték növekedjen" - fogalmazott az államtitkár. 
    A konkrét intézkedések között megemlítette a szakképzés megerősítését, a felnőttképzés átalakítását és a magyar vállalkozások védelmét szolgáló stratégiát.