Auguszta napja van. | 2024.03.29

Amerikai NATO-nagykövet: a szervezet erős és egységes, de növelni kell az anyagi hozzájárulást 

2019-04-03 08:57:00

Az Észak-atlanti Szerződés Szervezete erős és egységes, de a tagországoknak várhatóan hazai össztermékük négy százalékára kell emelniük hozzájárulásukat a közös védelmi költségvetéshez - jelentette ki Kay Bailey Hutchison, az Egyesült Államok NATO-nagykövete kedden Washingtonban külföldi újságíróknak tartott sajtókonferenciáján, amelyen a NATO alapításának 70. évfordulóján megrendezendő külügyminiszteri tanácskozás témáiról tájékoztatott. 

    A nagykövet - aki korábban Texas republikánus szenátora volt - hangsúlyozta, hogy a 70 éves NATO 70 évig tartó békességet és felvirágzást biztosított Európának és Észak-Amerikának. Leszögezte, hogy a jelenlegi amerikai kormányzat is elkötelezett a NATO mellett. 
    Bailey Hutchison kifejtette: a szervezet eddigi sikere jórészt annak köszönhető, hogy mindig képes volt felismerni a fenyegetéseket, és politikájával alkalmazkodott a kockázatokhoz. 
    Napjaink legjelentősebb kockázatának Oroszország viselkedését jelölte meg. Úgy fogalmazott: "Oroszország agresszív". Erre példaként a Krím elfoglalását hozta fel, a félszigetet változatlanul Ukrajna részeként említve, továbbá a Kercsi-szorosban tavaly novemberben történt incidenst említette, amelynek során az orosz parti őrség tüzet nyitott három kisebb ukrán hadihajóra, elfoglalta azokat, a legénység ellen pedig tiltott határátlépés miatt eljárást indított. Fontosnak nevezte a nagykövet, hogy a fekete-tengeri térségben Bulgária, Románia, Ukrajna és Georgia is biztonságban érezhesse magát. 
    Bailey Hutchison szerint a NATO-nak fontos feladata, hogy olyan képességeket fejlesszen ki, amelyek "elrettentik a nagyon agresszív Oroszországot". Hangsúlyozta azt is, hogy az Egyesült Államoknak azért kell majd felmondania a közepes hatótávolságú nukleáris erőkről 1987-ben kötött szerződést (INF), mert Moszkva megsértette ezt a megállapodást. 
    A washingtoni külügyminiszteri tanácskozáson az Oroszország jelentette fenyegetés mellett megvitatják a terrorizmus elleni küzdelem és a kibertérben vívott háború aktualitásait is - mondta.     Jelezte, hogy a konferencián kiemelt szerepet kap majd a NATO-tagországok közös tehervállalása, vagyis a közös költségvetésbe befizetett összegek ügye is. "Nem jótékonysági szervezet vagyunk, de nem is profitorientált vállalkozás" - szögezte le, és megemlítette, hogy a NATO új céljaként a tanácskozáson várhatóan szóba kerül a közös védelmi kiadásokhoz történő hozzájárulás GDP-arányosan négy százalékra emelése is.