Gedeon napja van. | 2024.03.28

Zsarolókat fogtak a balatonfüredi rendőrök

2019-03-30 17:30:00

Zsarolókat fogtak a balatonfüredi rendőrök, több millió forintot követeltek a sértettől - közölte a rendőrség szombaton a honlapján.

    A közlemény szerint egy magát hivatalos személynek kiadó férfi több alkalommal pénzt követelt a sértettől azzal az indokkal, hogy tudomása van az általa korábban elkövetett bűncselekményekről. Az elkövető és a zsarolásban közreműködő három nő a sértettől összesen mintegy hétmillió forintot kényszerített ki.
    Az egyik zsarolót - egy 22 éves pétfürdői férfit, valamint egy 19 éves nőt - Veszprémben fogták el, társaikat, egy 48 éves vilonyai és egy 32 éves csajági nőt pedig aznap este otthonaikban igazoltatták a rendőrök.
    A négy embert előállították a Balatonfüredi Rendőrkapitányságra. A nyomozók indítványozták letartóztatásukat, aminek az illetékes bíróság helyt adott - tették hozzá.

bny gry