Emma napja van. | 2024.04.19

Handó Tünde: meghatározó a bíróságok szerepe a társadalom életében

2019-03-22 18:51:00

A bíróságok még az igazságszolgáltatásnál is komolyabb szerepet töltenek be a társadalom életében, létük önmagában meghatározó a jogi kultúra, a béke, az együttélés szempontjából - mondta az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke pénteken Kaposváron.

    Handó Tünde a kaposvári önkormányzat és a hivatásrendek helyi szervezetei által 27. alkalommal tartott, Jogi beszélgetések című szakmai konferencia zárónapján hangsúlyozta: az állam ideális állapotában, a fékek és egyensúlyok rendszerében a hatalom megosztott gyakorlásáról van szó. A három hatalmi ág - törvényhozás, végrehajtás, igazságszolgáltatás - együttműködve, egymásra figyelve építi azt, amit jogállamnak hívunk.
    Hamis minden megközelítés, amely a hatalmi ágakat egymással szembe próbálja állítani, ezek egyik lényegi eleme, hogy a bírói hatalmat kormányzattal, törvényhozással szembeni ellenhatalomként határozzák meg és erre biztatják a bírókat és alkotmánybírókat - közölte az OBH elnöke.
    Handó Tünde szólt arról is, hogy a bíróságok nem kizárólag jogalkalmazók, "a törvény szájai", mert tevékenységükkel alakítják a jogot és ezáltal az állam működését.
    Darák Péter, a Kúria elnöke előadásában szólt arról, hogy készül a Kúria következő ötéves szervezeti stratégiája. Ebben fontos kérdésként szerepel, hogy belső működését tekintve a Kúria milyen szerepfelfogást kövessen, a hierarchiára vagy a koordinációra helyezze a hangsúlyt.
    Elmondta, a hierarchikus felfogás szerint a Kúria a bírósági rendszerre mint egységre tekint, amelyben a szervezeten belül szinte mindenért felelősséget vállal, s a helyes döntéseknek az eljárások végén kell megszületniük. 
"Ebbe a modellbe illeszkedik az a gyakorlat, hogy a Kúria az alacsonyabb szintű bíróságokkal együttműködve dolgoz ki jogértelmezési megoldásokat az egységes jogalkalmazási irány követéséért" - közölte. Hozzátette, ennek előnye a joggyakorlat hatékony és gyors biztosítása, hátránya a kúriai bírák munkaterhének növelése, figyelmük megoszlása.
    Hozzátette: ezzel szemben, ha a hangsúly a koordináción van, a bírósági szintek közötti elkülönülés funkcionális elkülönülés is, vagyis van elsőfokú bizonyító, van jogorvoslati bíróság és a jogegységesítést, jogfejlesztést biztosító Kúria. "Itt hierarchia helyett a bírók az egyes bírói szintek autonómiájára helyezik a hangsúlyt, a Kúria a törvényben meghatározott hatáskörének gyakorlásán túl nem ad tanácsot jogértelmezési kérdésben az alsóbb fokú bíróságoknak, hanem a jogfejlesztő szerepre koncentrál és a legnagyobb horderejű ügyekben dönt" - mondta, jelezve: ennek előnye, hogy a kúriai bírák a törvényi feladataikra tudnak koncentrálni, azokat hatékonyabban képesek ellátni, de hátrány, hogy a jogértelmezési dilemmák később kerülnek a Kúria látókörébe.
    "A stratégia írói nyitva hagyják a kérdést, azonban utalnak arra, hogy a Kúria jelenlegi működése inkább az első modellnek felelne meg, hiszen egyre erőteljesebben működnek azok a testületek, amelyek a gyors állásfoglalást teszik lehetővé" - jegyezte meg Darák Péter.
    A Kúria elnöke szólt a jog és igazságosság problémájáról is. Úgy véli, a kettő egymásra van utalva: a jog az erkölcsi igazolást, az igazságosság pedig azt igényli, hogy az elveit ültessék át a pozitív normákba. "A kettő között sosincs állandó harmónia, az igazságosság képes megteremteni és elvonni is a pozitív jog legitimitációját" - fogalmazott.
    Stumpf István alkotmánybíró előadásában azt mondta, az alkotmányos identitásnak, szuverenitásnak kell, hogy legyen egy érinthetetlen magja, amelyet nem sérthet az Európai Unió döntési rendszere sem. Ennek a magnak a napjainkban is zajló kimunkálása elsődlegesen az alkotmánybíróságok feladata. 
    Az alkotmánybíróságok tehát ezen a területen stratégiai szövetségesei a mindenkori nemzeti kormányoknak, hiszen a jog nyelvén mondják el a nemzeti identitást, szuverenitást érintő politikai szempontokat - hangoztatta.
    Rámutatott, Magyarországon az alaptörvény hetedik módosítása után nyílt meg annak a lehetősége, hogy az Alkotmánybíróság törekedjen összhangba hozni az alaptörvényben foglalt alapvető jogokat és szabadságokat, amelyek nem korlátozhatják az ország területi egységére, népességére, államformájára, berendezkedésére vonatkozó elidegeníthetetlen rendelkezési jogosítványát.
    Bánáti János, a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke kiemelte, hogy az ügyvédi hivatásrend híd szerepet tölt be a közszféra és a magánszféra között. Megítélése szerint az ügyvédi tevékenység nélkülözhetetlen a jogállamban, az állampolgárok eligazodását a legegyszerűbb jogi tanácsadástól kezdve a legösszetettebb jogi kérdések megoldásáig segítik.
    A kamarai elnök felhívta a figyelmet az ügyvédi titoktartás fontosságára, amelynek szabályait a hivatásrend tagjainak nemcsak a hatóságok előtt, de a magánéletükben is be kell tartaniuk. Úgy vélte: a hatalomnak e titoktartás iránt mutatott tisztelete a jogállam értékmérője.
    Fábián Adrián, a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának dékánja azt hangsúlyozta, hogy jogállamról ott beszélhetünk, ahol valós és folyamatos az állam és az állami intézmények hatalmának korlátozása, a jogrend nem szelektál, a joganyag, különösen az alaptörvény nem frázisgyűjtemény, a törvényesség követelménye mindent megelőz, s ebben mindenki egyetért. "Magyarország természetesen jogállam, hisz ezt mondja az alaptörvény" - fogalmazott.
    Szita Károly (Fidesz-KDNP), Kaposvár polgármestere arra hívta fel a résztvevők figyelmét, hogy a konferenciának otthont adó, belül falfestményekkel és ólomüvegekkel díszített városháza építése 115 évvel ezelőtt fejeződött be.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
09:19
- Betörte a Trafik üvegét - keresik a miskolci rendőrök
08:59
- Mezőgazdasági gépbe szorult világháborús gránátot hatástalanítottak a tűzszerészek
MTI hírfelhasználó