Emma napja van. | 2024.04.19

Endre Béla festőművész munkásságáról jelent meg kötet Hódmezővásárhelyen

2019-03-18 11:30:00

Egy évvel az Endre Béla (1870-1928) alkotásaiból Tündérmesék koloritja címmel rendezett gyűjteményes kiállítás után a festőművész életútját és életművét bemutató 288 oldalas kötetet jelentetett meg a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum - tájékoztatta a közgyűjtemény az MTI-t.

    Család- és élettörténet, Endre Béla művészetének monografikus elemzése mellett másfélszáz festményének reprodukciója is helyet kapott a nagyalakú, magas nyomdai minőségben megjelent kötetben, amelynek borítójára a művész egy jellegzetes csendéletének részlete került.
    A kötet szerzője, Nátyi Róbert művészettörténész úgy fogalmazott: a több éves kutatómunka igazolta, hogy Endre Béla európai jelentőségű művész, akiről Tornyai János úgy nyilatkozott, hogy amit a modernizmusból tanult, azt neki köszönheti.
    A Szegeden a Fekete házban született, nagypolgári nevelést kapott, majd Rómában és Párizsban festészetet tanult Endre Béla meghatározó alakja volt, a 20. század elején kialakult vásárhelyi iskolának, alakja azonban "árnyékban maradt" az alföldi festészet nagy mesterei mellett. A sajátos, egyéni hangvételű művész elsősorban tájképfestőként ismert, de csendéletei is a század első felében készült magyar alkotások legjobbjai közé tartoznak, valamint főként saját lakását megörökítő enteriőrjei szintén az életmű fontos darabjai - mondta róla korábban a szakember.
    A művész egyik kezdeményezője volt a hódmezővásárhelyi Művészek Majolika és Agyagipari Telepének, ahol maga is készített kerámiákat, melyek ötvözték az európai szecesszió és a magyar népművészet jegyeit. 
    Endre Béla már korán megtalálta saját, könnyed stílusát, s hogy elkészült műveinek száma jóval több, mint ahányat ismerünk, az bizonyítja, hogy egyik naplóbejegyzése szerint csak egy Mártélyon töltött nyáron több képet festett, mint amennyi a nyilvántartásokban szerepel. Endre Béla ismerte az európai, művészeti mozgalmakat, s művészetével Tornyai Jánoshoz hasonlóan irányt mutatott.