Auguszta napja van. | 2024.03.29

Iránykereséssel, csökkenéssel nyithat a tőzsde a szakértő szerint

2019-03-13 10:41:00

Iránykereséssel, enyhe csökkenéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az   MTI-nek nyilatkozó szakértők szerint.

    Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek küldött kommentárjában azt írta: a bizonytalan mozgás szerdán is folytatódhat, de nagyobb csökkenésre nem számít a vezető részvények árfolyamában.
    A vezető részvények közül az OTP esetén 11 850 forintnál húzódik fontos támasz, míg ellenállás a történelmi maximum 12 200 forintnál. A Mol grafikonján 3 250 forintnál húzódik a hosszú távú emelkedő trendvonal, amelyre a következő napokban is érdemes figyelni szerinte. A Richter esetében az 5 200-as és az 5 400 forintos szintek határolhatják be a mozgást, míg a Magyar Telekom árfolyamában 465 forintnál van támasz, 475 forintnál az ellenállás - írta.
    Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta, hogy a lendület akadni látszik, és enyhén negatív nyitást vetítenek előre az ázsiai piacok. Délután a Brexit-tárgyalások körüli fejlemények lehetnek hatással a piacokra, és megjelenik a Magyar Nemzeti Bank februári kamatdöntésének jegyzőkönyve - mondta.
    A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 207,05 pontos, 0,51 százalékos csökkenéssel, 40 612,50 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 7,4 milliárd forint volt. A Mol árfolyama 10 forinttal, 0,30 százalékkal 3270 forintra csökkent, 811,3 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 130 forinttal, 1,07 százalékkal 11 970 forintra esett, forgalmuk 3,9 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom 2,50 forinttal, 0,53 százalékkal 470 forintra erősödött, forgalma 293,4 millió forint volt. A Richter-papírok 10 forinttal, 0,19 százalékkal 5300 forintra gyengültek, forgalmuk 686,7 millió forintot ért el.