Emma napja van. | 2024.04.19

Új kiállítási elemekkel bővült a gyulai vár

2019-03-08 14:20:00

A gyulai vár körül egykor épített palánkvár korabeli maradványait mutatja be egy új, állandó kiállítás, amelyet pénteken mutattak be sajtótájékoztatón Gyulán.

    Dombi Ildikó, Erkel Ferenc Nonprofit Kft. kiállítóhelyekért felelős ügyvezető igazgatója elmondta, hogy két helyiségben is frissült a gyulai vár kiállítása az elmúlt napokban.
    A történelmi épület emeletének két sarki termében a valamikori palánkfalat - annak kiterjedését, felépítését -, valamint a palánkfal feltárásának folyamatát bemutató résszel bővült a várkiállítás, közte a kastélyban találhatóhoz hasonló, de hangot is kiadó, saját fejlesztésű holoprojektorral.
    A várba került installáció és kiállítási elemek korábban az Almássy-kastély időszaki kiállítóterében bemutatott, Az eltemetett vár című tárlatban szerepeltek - tette hozzá.
    Az új kiállítótéren az 1566-os török ostrom tárgyait mutatják be, amelyek a legutóbbi, a vár körül lefolytatott ásatások során kerültek elő, például egy ágyúgolyó és több fegyver is. 
    Görgényi Ernő polgármester elmondta, hogy a 2005-ben megújult vár kiállítása Magyarország leglátogatottabbjai közé tartozik, az elmúlt esztendőben meghaladta a 100 ezret a látogatók száma.
    Elkötelezettek vagyunk az iránt, hogy folyamatosan megújítsuk a kiállítást és érdekessé tegyük azok számára is, akik már jártak itt - fogalmazott. Az új kiállítási tér épít az önkormányzat által megrendelt régészeti és levéltári kutatások eredményeire, így a török ostromkori várnak és az erődítménynek azon részeire, amelyek napjainkban már nem láthatók. A holoprojektor pedig különleges attrakció, amely három dimenzióban mutatja be a korabeli várat és annak szerkezetét - mondta a polgármester.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
09:19
- Betörte a Trafik üvegét - keresik a miskolci rendőrök
MTI hírfelhasználó