Emma napja van. | 2024.04.19

Nézőpont Intézet: csaknem hétmillióan hallottak a családvédelmi akciótervről

2019-03-08 09:30:00

Csaknem hétmillióan hallottak és hárommillióan beszéltek a magyar kormányfő által februárban bejelentett családvédelmi akciótervről - derül ki a Nézőpont Intézetnek a Magyar Nemzet című napilap megbízásából készült közvélemény-kutatásából, amelynek összegzését pénteken juttatták el az MTI-hez. A felmérés szerint a kormány családpolitikájának támogatottsága "továbbra is elsöprő" (79 százalék), az ellenzéki pártok szimpatizánsainak körében is 50 százalék feletti.

    Azt írták: a megkérdezettek 85 százaléka szerint fontos, hogy saját tulajdonú lakásban lakjanak (55 százaluk ezt nagyon fontosnak, 30 százalékuk fontosnak nevezte). A fiatalok (18-29 évesek) még ennél is valamivel nagyobb arányban (87 százalék) tartották fontosnak, hogy saját tulajdonú lakásuk legyen, ugyanakkor jelenleg csak 35 százalékuknak van saját tulajdonú ingatlana. 
    A Nézőpont Intézet emlékeztetett: a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) bővítésének és a falusi csok bevezetésének célja, hogy a családalapítás küszöbén álló fiataloknak lehetőséget teremtsen saját tulajdonú ingatlan szerzésére is.
    A közvélemény-kutatás szerint 10-ből 8-an továbbra is egyetértenek a családtámogatások középpontba állításával. A Jobbik támogatóinak 67 százaléka, az MSZP és DK szimpatizánsainak 60, az LMP-hez húzók 61 százaléka is egyetért azzal, hogy a kormány jól döntött akkor, amikor az állami támogatáspolitika középpontjába a családokat helyezte. A Fidesz-KDNP szimpatizánsai között ez az arány 97 százalék.
    A Nézőpont Intézet közvélemény-kutatása 1000 ember telefonos megkérdezésével készült. A minta reprezentatív a 18 évesnél idősebb lakosságra nem, kor, régió, településtípus és iskolai végzettség szerint, a maximális mintavételi hiba 3,1 százalék.
    Orbán Viktor miniszterelnök idei évértékelőjén jelentette be, hogy hétpontos családvédelmi akciótervet indít a kormány. Ennek részeként bevezetik a fiatal házasok gyermekvállalási támogatását, a legalább négygyermekes nők szja-mentességét és a nagyszülői gyedet, bővítik az otthonteremtési programot, még jobban csökkenhet a gyermeket vállaló családok jelzáloghitel-tartozása, elindul a nagycsaládosok autóvásárlási programja és új bölcsődei férőhelyeket hoznak létre.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó