Gedeon napja van. | 2024.03.28

Nem azért kapják a fizetésüket, hogy az utcán randalírozzanak

2019-03-06 13:41:52

A parlamenti munka helyett ismét közösen akciózott a bevándorláspárti ellenzék.

A politikusok a kormány tájékoztató plakátjait akarták tönkre tenni, de a papír helyett az üveget fújták össze. Ifj. Lomnici Zoltán az ECHO TV Jó reggelt! című műsorában elmondta: vannak jogi keretek, amik szabályozzák az országgyűlési képviselők feladatkörét és amit most elkövettek, az nem tartozik bele. A Századvég Alapítvány jogi szakértője kitért arra is, a közvélemény-kutatásokban egyértelműen látszik, hogy ezek az ellenzéki akciók nem érik el a kívánt hatást.

Ami az ellenzéki munkát illeti, le kell szögezni, vannak bizonyos jogi keretek, amelyek szabályozzák az országgyűlési képviselők felelősségét, feladatkörét. Amiket most elkövettek, nem tartoznak bele – magyarázta ifj. Lomnici Zoltán.

Hozzátette, munkaidőben vannak bizonyos írott és íratlan szabályok, amiket be kell tartani. Az írottról rögtön a magyar nyelvtan juthat eszünkbe.

A Századvég Alapítvány jogi szakértője kitért arra is, a közvélemény-kutatások egyértelműen arra mutatnak, hogy ezek az ellenzéki akciók nem hozzák meg az eredményt és nem váltják ki azt a hatást, amit szeretnének. Sokkal inkább az a morális és szakmai mélyrepülés folytatódik, ami eddig jellemezte az ellenzéki csoportosulásokat.

Az országgyűlési képviselők nem azért kapják a fizetésüket, hogy az utcán randalírozzanak 

– mutatott rá ifj. Lomnici Zoltán. A decemberi parlamenti akciójuknak is meg lett az eredménye, hiszen megvonták egyhavi fizetésüket – emelte ki.