Gedeon napja van. | 2024.03.28

Ápolók napja - Államtitkár: egy társadalom ereje a szolidaritásban van

2019-02-19 16:16:00

Egy társadalom ereje a szolidaritásban van, abban, hogyan bánik a rászorultakkal, és ebben az egészségügynek, azon belül is az ápolóknak kiemelt szerepük van - mondta az egészségügyért felelős államtitkár a magyar ápolók napja alkalmából tartott központi ünnepségen kedden Budapesten.

    Horváth Ildikó azt mondta, elkötelezettek, hogy növeljék ennek a szakmának az elismertségét. Az intézkedések között említette a négylépcsős, 72 százalékos szakdolgozói béremelést és a lakhatási körülmények javítását, hogy - mint mondta - az egészségügyben dolgozni ne veszteség, hanem nyereség és öröm legyen a család számára.
    Az államtitkár úgy fogalmazott, azt kívánja az ápolóknak, legyenek példaképek, hogy a fiatalok felnézhessenek rájuk azért a munkáért, amelyet végeznek. Hozzátette: ez a hivatás sok erőfeszítést kíván, erőt, energiát visz el, de törekedni kell arra is, hogy az egészségügyben dolgozók is megőrizzék egészségüket.
    Fülöp Attila szociális ügyekért felelős államtitkár köszöntőjében arról beszélt, hogy az ápolók a társadalom jószolgálati nagykövetei, akik a másokért való felelősségvállalást a napi hivatásukban testesítik meg. 
    Hogy ezt a munkát végezni lehessen, bátorságra, nyitottságra és nagylelkűségre van szükség - emelte ki.
    Minya Tünde, a Magyar Ápolási Egyesület (MÁE) elnöke beszédében felidézte, hogy Kossuth Zsuzsanna, az ország első főápolója az akkori szűkös lehetőségekhez képest színvonalas betegápolási rendszert hozott létre, ami nemcsak Magyarországon, hanem Európában is egyedülálló volt.
    A jelenkorra térve a legnagyobb kihívásnak az üres álláshelyek betöltését, az utánpótlást és a szakmai megbecsültség növelését nevezte meg az elnök. Mint mondta, az utóbbi években történtek lépések az ápolási hivatás presztízsének javítására, ez azonban nem elegendő ahhoz, hogy megállítsa az ápolói létszám drasztikus csökkenését.
    Pozitív változásként említette, hogy egyre több egészségügyi szolgáltató újul meg, ami jobb munkakörülményeket és javuló eszközellátottságot jelent.     Kiemelte, hogy elindult a szakdolgozói életpályamodell kidolgozása, elkészült az ápolásfejlesztési stratégia. Ezen kívül - folytatta Minya Tünde - fontosnak tartják a képzés, továbbképzés átgondolását, olyan képzési rendszer kialakítását, ami gyors megoldást kínál a jelen problémáira. Évek óta szorgalmazzák országos főápoló kinevezését, hiszen az ápolás ügyének képviselete ezzel lenne teljes - fűzte hozzá.
    Az Országgyűlés 2014-ben nyilvánította a magyar ápolók napjává február 19-ét, Kossuth Zsuzsanna, Kossuth Lajos húgának születésnapját.
    Az ötezer tagot számláló Magyar Ápolási Egyesület, Kossuth Zsuzsannának az 1848/49-es szabadságharc alatt nyújtott ápolói tevékenységére emlékezve ünnepli meg évről évre a magyar ápolók napját. 
    Az emléknap alkalmából négyen Pro Santitate-díjban részesültek, tizenkilencen miniszteri elismerő oklevelet vehettek át. A Kossuth Zsuzsanna-díjat Bugarszki Miklós, az egyesület korábbi elnöke, jelenlegi alelnöke vehette át.