Auguszta napja van. | 2024.03.29

Szakértő: a Szíriai Demokratikus Erők keresik a még rejtőzködő iszlám terroristákat

2019-02-19 10:21:00

A Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatója szerint a Szíriai Demokratikus Erők nevű ernyőszervezet próbálja felkutatni az Iszlám Állam  még rejtőzködő katonáit.

    Szalai Máté a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában kedden azt mondta, Baghúz kis terület volt, az IÁ felszámolása mégis lassan ment, mert a terroristák túszokat ejtettek, és pajzsként használták őket.
    Az utolsó kitartó iszlám terroristák valószínűleg külföldiek, mert ha nem harcolnak tovább, sehova nem tudnak menni. Szíriában nem maradhatnak, de haza se tudnak menni, mert tudják, hogy az ottani állami politika szintén kemény kézzel bánna velük - mondta a kutató.
    Hozzátette, a szíriai kurdok nemzetközi különbíróságok felállítását javasolják, mert attól tartanak, hogy az elfogott embereket nem veszik át tőlük, nekik pedig véges számú börtönkapacitásuk van.
    Kitért arra is: az IÁ vezetője feltehetőleg él, de nehéz róla pontos információkat szerezni.