Auguszta napja van. | 2024.03.29

Asszirológus: a bevándorlók muszlim közösségekbe integrálódnak majd

2019-02-16 13:28:00

Dezső Tamás asszirológus szerint a bevándorlók nagy valószínűséggel a már itt lévő muszlim közösségekbe integrálódnak, mivel az imámok erre buzdítják őket.

    A szakértő az M1 aktuális csatornán szombaton azt mondta, a muszlimok Európára vallással nem rendelkező, züllött társadalomként tekintenek. Ezért ahogy nő a betelepülők száma, úgy erősödnek majd a muszlim közösségek - tette hozzá.
    Úgy vélekedett, a bevándorlókért egyfajta verseny jelent meg a helyi muszlim közösségek vezetői és a befogadó kormányok között, mert a bevándorláspárti kormányok azt szeretnék, ha a befogadó ország társadalmába integrálódnának be az érkezők. Erre - elmondása szerint - Németország például évi húszmilliárd eurót költ.