Andrea napja van. | 2024.04.18

Több halottja van a Chicago melletti lövöldözésnek, meghalt az elkövető is

2019-02-16 11:08:00

Öt halottja van a Chicago melletti Aurora városkában elkövetett lövöldözésnek, meghalt az elkövető is - jelentette be péntek esti sajtókonferenciáján Kristen Ziman, a helyi rendőrség vezetője.

    Az első jelentések még arról szóltak, hogy a lövöldöző férfit a rendőrök elfogták. Kristen Ziman azonban közölte, hogy a tettest a rendőrséggel vívott tűzharcban agyonlőtték. Az elkövetőt Gary Martinként azonosítottak.
    A rendőrfőnöknő elmondta: Gary Martin 45 éves, és annak a gyárnak a dolgozója volt, amely mellett lövöldözni kezdett. Tettének okára egyelőre nincs magyarázat, de a nyomozás már megindult - tette hozzá. 
    A sajtókonferencián kiderült: az első dördülések utáni percekben kivonuló rendőrök közül öten megsebesültek, őket kórházban ápolják, egy hatodik rendőrt pedig könnyebb térdsérüléssel elláttak és már haza is engedtek. A sebesültek számáról Ziman rendőrfőnök nem adott tájékoztatást. Megerősítette a korábbi információkat, amelyek szerint valamennyiük állapota stabil.
    A sajtókonferencián megjelent J.B. Pritzker Illinois állam demokrata párti kormányzója és Richard Irvin polgármester is. "Szégyen, hogy az ilyenfajta lövöldözések mindennaposakká váltak országunkban" - hangsúlyozta rövid beszédében a város elöljárója, hozzátéve, hogy "a társadalom ezt nem engedheti meg" 
    Donald Trump elnök - akit Sarah Huckabee Sanders szóvivő korábbi bejelentése szerint azonnal tájékoztattak a történtekről - Twitter-bejegyzésben fejezte ki együttérzését az áldozatoknak és családtagjaiknak. "Amerika veletek van" - írta az elnök és egyúttal megköszönte a rendőrök áldozatos munkáját is.
    Felháborodásának adott hangot és a fegyvereladások korlátozását és szigorítását követelte több amerikai politikus is, köztük Gabby Giffords, aki korábban maga is lövöldözés áldozata volt, vagy Richard Durbin illinois-i demokrata párti szenátor.
    Garry Martin a mintegy kétszázezer lelket számláló kisváros ipari negyedében, egy gyár irodaépülete mellett lövöldözött. Az egyik szemtanú felismerte őt, és az ABC televízió helyi szerkesztősége munkatársának elmondta, hogy a férfi a gyár dolgozója volt.