Auguszta napja van. | 2024.03.29

BM: 11 milliárd forint támogatás az önkormányzati köztisztviselői béremeléséhez

2019-02-01 12:39:00

A Belügyminisztérium 11 milliárd forinttal támogatja a nehéz helyzetben lévő önkormányzatokat a köztisztviselők bérének emelésében - közölte a tárca önkormányzati államtitkára pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján.

    Pogácsás Tibor felidézte: a köztisztviselői illetményalap régóta 38 600 forint. A helyi önkormányzatok képviselő-testülete a hivatalnál foglalkoztatott köztisztviselők illetményalapját azonban ennél magasabb összegben is megállapíthatja. A belügyminiszter által meghirdetett pályázattal a szerényebb anyagi helyzetű önkormányzatoknak is lehetősége nyílik arra, hogy a köztisztviselői bérek rendezése érdekében a hivatalokban foglalkoztatott köztisztviselők illetményét megemeljék.
    A pályázaton 11 milliárd forintot osztanak szét. Azok az önkormányzati hivatalt fenntartó települési önkormányzatok pályázhattak, ahol nem haladja meg a 38 ezer forintot az egy lakosra jutó adóerő-képesség. Az igénylő önkormányzatoknak vállalniuk kellett, hogy az illetményalapot 2019. január 1-jétől kezdődően a központi költségvetésben szerelőnél 20 százalékkal magasabban, azaz legalább 46 380 forintban állapítják meg. (Az önkormányzat ennél magasabb illetményalapot is megállapíthat, de ahhoz már nem kap támogatást.)
    Pogácsás Tibor elmondta: 1283 önkormányzati hivatal van Magyarországon, ebből 197 esetében meghaladja az adóerő-képesség a 38 ezer forintot, így ők nem pályázhattak. A 1098 jogosult önkormányzatból 12 nem nyújtott be pályázatot.
    A pályázatokat január végéig lehetett benyújtani, feldolgozásuk folyamatban van, és rendelkezésre áll a forrás, hogy az érintett önkormányzatok dolgozói, közel 25 ezer munkavállaló megkaphassa illetményemelését.     Az államtitkár elmondta azt is, azért választották a pályázati formát, mert így garantálható, hogy a biztosított forrást valóban az önkormányzati köztisztviselők béremelésére fordítsák az önkormányzatok.     A pályázati kiírás szerint a belügyminiszter február 28-ig dönt a támogatásokról.