Emma napja van. | 2024.04.19

Nagy István: kiemelt feladat a határon túli magyar gazdálkodók érdekképviselete

2019-01-31 17:14:59

Az Agrárminisztérium (AM) kiemelt feladata a határon túli magyar gazdálkodók érdekképviselete, a kormány segítette a külhoni magyar agrárszervezetek létrehozását, amelynek köszönhetően mostanra az agrártárca egy jól működő, átfogó kapcsolati hálóval rendelkezik, nagyságrendileg félmillió magyar gazdálkodót ér el - mondta Nagy István agrárminiszter csütörtökön az erdélyi Partiumban tartott Szilágy megyei gazdafórumon.

    Nagy István az AM közleménye szerint beszédében kiemelte, hogy a szaktárca fontos célkitűzése az egész Kárpát-medencére kiterjedő agrárkapcsolatok erősítése.
    Kifejtette: hasonló problémákkal kell megküzdeniük a határ mindkét oldalán dolgozó gazdáknak és az érdekeik is közösek. A miniszter reméli, hogy a kétoldalú kapcsolatoknak megfelelően a két állam közti mezőgazdasági együttműködés is szélesedik majd.
    Elmondta, hogy a nyersanyag-termelés mellett fontos, hogy a szövetkeztek ár-érdekérvényesítő szerepet is betöltsenek.
    Úgy vélte, a XXI. század mezőgazdaságában a hangsúly a versenyképesség növelésén és a pályázati források hatékonyabb kihasználásában van. A külhoni és magyar gazdák kapcsolatainak élénkülésére kiváló példa a már Szilágy megyében is működő kárpát-medencei falugazdász program - tette hozzá.
    Kitért arra is, hogy az agrárium jelentősen hozzájárult a magyar gazdaság 5,2 százalékos növekedéséhez, amely az európai uniós eredmény két és félszerese. A gazdák szorgalmas munkájának is köszönhető, hogy az ágazat a nemzetgazdaság egyik hajtómotorjává vált - mondta.
    Nagy István szerint a jövőben nagyobb szerepet kap majd a szakképzés fellendítése, a precíziós gazdálkodás és a digitalizáció. Álláspontja szerint a nemzedékváltással párosuló technikai fejlesztés teheti versenyképessé a magyar agráriumot.
    A tárcavezető a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) meghívására látogatott Erdélybe. A gazdafórumot követően egyeztetett a magyar párt elnökével, Kelemen Hunorral, az anyaországi és erdélyi gazdák együttműködésének további elmélyítéséről, az erdélyi gazdaságfejlesztési projekt tervezéséről, valamint a szakképzés továbbfejlesztésének közös lehetőségeiről - közölte az AM.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
09:19
- Betörte a Trafik üvegét - keresik a miskolci rendőrök
MTI hírfelhasználó