Auguszta napja van. | 2024.03.29

Országos rendőrfőkapitány: továbbra sem szabad megfeledkezni a határok őrizetéről

2019-01-30 16:44:00

Továbbra sem szabad megfeledkezni a határok őrizetéről, hiszen az illegális migráció nem szűnt meg - jelentette ki az országos rendőrfőkapitány szerdán a Készenléti Rendőrség kiskunhalasi határvadász bevetési osztályának kialakított épületegyüttes átadóján. 

    Balogh János hangsúlyozta: nem szabad a határőrizetet elhanyagolni, ezért folytatódik a rendőrségi eszközpark megújítása, az infrastrukturális fejlesztés és a rendőrök megbecsültségének javítása.
    Az országos rendőrfőkapitány közölte, bár az illegális migráció komoly szakmai kihívást jelent, mégsem roppantotta meg az ország általános közrendjét, közbiztonságát. Éppen ellenkezőleg, 2010-hez viszonyítva 2018-ra gyakorlatilag megfeleződött a rendőri eljárásban regisztrált bűncselekmények száma - fogalmazott. 
    Mint mondta, a legfrissebb adatok ugyan még nem állnak rendelkezésre, de az előzetes számítások alapján megállapítható, hogy a csökkenés tovább folytatódott, és néhány hét múlva jó eséllyel évi 200 ezer alatti bűncselekményszámról adhat tájékoztatást. 
    Balogh János hangsúlyozta: az országban jelenleg nincsenek szélsőséges közbiztonsági kihívások és kritikus területek, város- vagy országrészek. Ez a többi között a viszonylag kiegyenlített rendőri létszámnak, valamint a gyors reagálásnak és a helyszíni intézkedéseknek köszönhető. 
    Kuczik János műveleti országos rendőrfőkapitány-helyettes ismertette: 2018. július 1-jéig a határőrizet megerősítése érdekében háromezer új státusszal bővült a Készenléti Rendőrség létszáma. Az addigi hét mellett további nyolc határvadász bevetési osztályt hoztak létre, elsősorban vidéki székhelyekkel. 
    Emlékeztetett: a kormány 2017-ben és 2018-ban összesen 96,9 milliárd forintot biztosított létszámbővítésre, eszközbeszerzésre és a megfelelő infrastruktúra kialakítására. Így tavaly áprilisban Győrben, júliusban Szegeden és Szombathelyen, augusztusban Nagykanizsán, októberben pedig Pécsen már birtokba is vehették a határvadászok az új elhelyezési körleteket. 
    A Készenléti Rendőrség parancsnoka elmondta: a Kelet-Magyarországi Határrendészeti Igazgatóság kiskunhalasi székhelyű határvadász bevetési osztályának létszáma jelenleg 208. Az új, most átadott 96 férőhelyes épületegyüttest a kiskunhalasi volt határőrlaktanya területén alakították ki, ahol a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság egységei mellett a Készenléti Rendőrség 2012-ben átadott épületében szolgálatot teljesítő XXVII. és a XXVIII. határvadász bevetési osztály állománya is helyet kapott. 
    Mint elhangzott, a mintegy hatezer négyzetméter alapterületű két új épületre 5,7 milliárd forintot fordítottak. A 2017 áprilisában kezdődött beruházás során az "A" épületben hat fegyverszobát, irodákat, három mosókonyhát, teakonyhákat, raktár- és leíróhelyiségeket, elsősegélyszobát, és körülbelül 20 négyzetméteres pihenőkörleteket alakítottak ki, amelyek mindegyikéhez minikonyha és vizesblokk is startozik.     A "B" épület a határvadászok és családtagjaik elszállásolására szolgáló garzonszálló, amely közvetlenül az utcáról közelíthető meg és civil lakói a laktanya területére nem léphetnek be. Az egyenként 20 négyzetméter területű minigarzonokban egy szoba, minikonyha, mosdó és zuhanyozó található. Az épületben a mozgássérültek számára is kialakítottak két garzont. A mindennapos testedzést a földszinten egy csaknem 100 négyzetméteres edzőterem biztosítja, amelyhez női és férfiöltöző is tartozik. 
    A 2012-ben átadott korábbi épület eligazítóhelyiségét, amelyet projektorral, televízióval és hangosító berendezéssel szereltek fel, a két bevetési osztály közösen használja.