Emma napja van. | 2024.04.19

ITM: folytatódik a beszállítófejlesztési program

2019-01-22 11:05:00

Mintegy hárommilliárd forint kerettel folytatódik idén a kormány beszállítófejlesztési programja, amellyel a hazai kis- és középvállalkozókat segítik - mondta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára kedd reggel az M1 aktuális csatornán.

    Az államtitkár elmondta, a program 2017-ben indult, azzal a céllal, hogy a nagyvállalatok segítsék a hazai kis- és középvállalatokat a modern piaci körülmények között szükséges készségek, szaktudás elsajátításában.
    Eddig a beszállítófejlesztési programban 75 ipari termelő vállalkozás -  3 nagy integrátor, 72 kis- és közepes vállalkozás -  kapott támogatást, ebből tavaly 26 vállalkozásnak 2,5 milliárd forint támogatást ítéltek meg, ezzel mintegy 4,5 milliárd forint fejlesztés valósul meg.
    Az államtitkár példaként a Karsai Holding Zrt.-t hozta, amely összeállt öt beszállítójával, s közösen egy saját visszapillantó tükröt terveztek, illetve gyártanak a nagy járműipari vállalatok számára.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó