Gedeon napja van. | 2024.03.28

Újabb másfélszáz ember ellen adtak ki elfogatóparancsot gülenizmus gyanújával

2019-01-15 11:15:00

Újabb 155 ember ellen adtak ki elfogatóparancsot kedden Törökországban azzal a gyanúval, hogy kapcsolatban álltak a 2016. július 15-i katonai puccskísérletért felelőssé tett gülenista hálózattal - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.

    Az ankarai főügyészség összesen 105 ember előállítását kezdeményezte. A gyanúsítottak között van a csendőr-főparancsnokság tényleges állományának 50 tagja. További 55 ember a gyanúsítás szerint felhasználója volt annak a Bylock nevű, titkosított üzenetküldő alkalmazásnak, amelyen a hivatalos álláspont szerint a hatalomátvételi kísérletet is szervezték.
    A főügyészség szerint a csendőr-főparancsnokság alkalmazottai, köztük három hadnagy és 47 altiszt, rendszeresen kommunikáltak telefonon úgynevezett mozgalmi "tanítómestereikkel", akik a szervezeten belül végzett tevékenységükért voltak felelősek.
    Az ankarai mellett a konyai főügyészség további ötven gyanúsított, köztük 32 katona elfogását rendelte el. Köztük vannak a hivatalos közlés szerint a haderőbe beépülő gülenisták, illetve értük felelős "tanítómesterek" is.
    A keddi hatósági fellépés Ankara és Konya mellett az ország számos más tartományára is kiterjed.
    A török vezetés az 1999 óta Amerikában élő, török származású Fethullah Gülen muzulmán hitszónok nemzetközi hálózatát vádolja a 2016-os államcsínykísérletért. A hitszónok tagadja, hogy bármi köze lett volna a történtekhez. A Törökországban terrorszervezetnek nyilvánított mozgalom tagjai Ankara szerint céltudatosan, hosszú évek alatt szivárogtak be az állami szférába, így a haderőbe is.
    A feltételezett gülenisták elleni hatósági fellépés 2016 júliusa óta szakadatlan. A fegyveres erőknél több mint 15 ezer embert menesztettek tisztségéből, köztük 150 tábornokot és tengernagyot, összesen pedig csaknem 220 ezer embert, köztük bírákat, ügyészeket, tanárokat, orvosokat, üzletembereket, újságírókat vettek őrizetbe azzal a gyanúval, hogy közük lehet a Gülen-hálózathoz és azon keresztül az összeesküvéshez. A puccskísérlettel kapcsolatos perek továbbra is folyamatban vannak.