Emma napja van. | 2024.04.19

Fidesz: a szocialisták elvettek egy havi nyugdíjat

2019-01-04 16:20:00

A nyugdíjasok idén is számíthatnak a kormányra - mondta Dunai Mónika, a Fidesz országgyűlési képviselője pénteken Budapesten újságíróknak. 

    A kormánypárti politikus kijelentette, a kormánypártok ebben az évben is vállalják, hogy megőrzik a nyugdíjak értékét.
    Azt szeretnénk, ha a magyar gazdaság elmúlt években elért eredményeiből részesülnének a nyugdíjasok is, hiszen "ők azok, akik az elmúlt évtizedekben keményen dolgoztak ezért az országért" - fogalmazott.
    Dunai Mónika azt mondta: a Gyurcsány-kormány idején az idősek csak megszorításokra számíthattak. A szocialisták elvettek egyhavi nyugdíjat, a balliberálisok kormányzásuk idején elértéktelenítették a nyugdíjakat és megdrágították az életet, háromszorosára emelték a gáz árát, kétszeresére az alapvető élelmiszerek áfáját, és mindezeken felül kórházi napidíjat és vizitdíjat is akartak fizettetni az emberekkel - sorolta.
    Hozzátette: az ellenzéki pártokra a nyugdíjasok továbbra sem számíthatnak, hiszen nem támogatják azokat az intézkedéseket, amelyekkel a kormány a nyugdíjasok életét igyekszik megkönnyíteni. Példaként említette a nyugdíjprémiumot és az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentését.