Auguszta napja van. | 2024.03.29

Kommentárt adtak ki a büntetőeljárási törvényhez

2018-12-18 17:50:00

Bemutatták a Kommentár a büntetőeljárási törvényhez című kétkötetes kiadványt Budapesten kedden.

    A rendezvényen Polt Péter legfőbb ügyész, a könyv főszerkesztője azt mondta, az alaptörvény fontos útmutatást ad a jogalkalmazónak: elsődlegesen úgy értelmezze a jogot, hogy a jogalkotó szándékai szerint járjon el. A megjelent kommentár minden fordulatában a jogalkotó célját tükrözi, ezáltal megvalósítja a fenti elvet - jelentette ki.
    Úgy vélekedett, hogy joghallgatók is haszonnal forgathatják a kiadványt.
    Polt Péter szerint nagy előnye a könyvnek, hogy azok írták, akik a szakértői testület tagjaiként a kodifikációban szintén közreműködtek, tehát kiválóan tudják, mit és miért tartalmaz a büntetőeljárási törvény. Ők nem csupán elméleti, de gyakorlati szakemberek is, aminek jótékony hatása meglátszik a művön - vélekedett, kijelentve, hogy éppen ezért kissé a hasonló tárgyú kommentárok elé helyezi a most kiadottat.
    Felidézte, hogy július 1-jével lépett hatályba az új büntetőeljárási törvény. A jogszabály csapatmunka eredménye, sok ügyész is dolgozott rajta - közölte Polt Péter. Valamennyi hivatásrendet bevonták, a vezetőknek teremtettek egy fórumot, valamint szakértőket kértek fel, akik sok fordulón keresztül vitatták meg az elképzeléseiket - ismertette.
    Megjegyezte, a 19. században még más volt a helyzet: Csemegi Károly annak idején gyakorlatilag egyedül írta a róla elnevezett kódexet, amelynek az indokolását teljes egészében maga készítette el. Ennek az volt az előnye, hogy biztosította a jogszabály koherenciáját. Ma azonban már nem tudná egyetlen ember átfogóan kodifikálni ezt a jogterületet - mutatott rá a legfőbb ügyész.
    Polt Péter azt mondta, a büntető törvénykönyv kommentárjának főszerkesztése után szívesen vállalta el a mostani munkát. A kettő együtt alkot egy egészet - hangoztatta.
    Bánáti János, a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke úgy fogalmazott: jelentős lesz a mű szerepe abban, hogy az ügyvédek beadványaikban alátámasszák a saját érvelésüket, valamint "kijegecesedjen" egy egyértelmű, jogbiztonságot teremtő gyakorlat.
    A leplezett eszközökkel kapcsolatban biztosan felmerülnek még jogértelmezési kérdések, az iratmegismerési jog korlátozásáról szóló törvényi rész nem tűnik egységesnek, az előkészítő ülés témájáról nem is beszélve - sorolta Bánáti János, megjegyezve: van még hová fejlődnie a gyakorlatnak.
    Kézdi Katalin, a művet kiadó Wolters Kluwer Hungary Kft. ügyvezető igazgatója úgy vélekedett, az teszi egyedülállóvá a kommentárt, hogy szerzői valamennyien olyan kiváló büntetőjogászok, akik az igazságügyi miniszter által felkért szakértőkként vagy valamely jogi hivatásrend képviselőiként aktív, közvetlen módon vettek részt a törvény megalkotásában.
    A két kötet hatékony segítséget nyújthat a jogalkalmazóknak abban, hogy megtalálják a megfelelő és alapos magyarázatot az ismert, valamint az új jogintézményekre - tette hozzá.
    A rendezvényen jelen volt mások mellett Miskolczi Barna ügyész, korábbi miniszteri biztos, aki az igazságügyi tárcánál koordinátorként vett részt az új büntetőeljárási törvény kidolgozásában, valamint Ibolya Tibor fővárosi főügyész.