Gedeon napja van. | 2024.03.28

Mick Mulvaney, a Fehér Ház költségvetési igazgatója lesz Donald Trump új kabinetfőnöke

2018-12-15 10:10:00

Mick Mulvaney, a Fehér Ház eddigi költségvetési igazgatója lesz Donald Trump amerikai elnök új kabinetfőnöke - ezt maga Trump jelentette be a Twitter közösségi oldalon helyi idő szerint pénteken este. 

    Az 51 éves Mulvaney, aki korábban dél-karolinai konzervatív republikánus törvényhozó volt, január elején veszi át az irányítást a lemondott John Kellytől. 
    Kellyt Donald Trump "nagyszerű hazafinak" nevezte, és megköszönte eddigi munkáját. 
    Az amerikai sajtóban megjelent értesülések szerint Mulvaney jól kijön az elnökkel. Előnyére vált az is, hogy volt törvényhozóként kongresszusi tapasztalatokkal is bír. Mulvaney munkáját eddigi helyettese, Russ Vought veszi át. 
    Donald Trump első jelöltje a kabinetfőnöki posztra a 36 éves Nick Ayers, Mike Pence alelnök kabinetfőnöke volt. Ayers azonban visszautasította a felkérést, arra hivatkozva, hogy az év végén a kormányzati munkával is felhagy, mert lobbistaként és politikai tanácsadóként egy Donald Trumpot támogató politikai akcióbizottság munkatársa lesz. A Mulvaney kinevezését bejelentő Twitter-bejegyzés előtt pár órával pedig Chris Christie, New Jersey volt republikánus kormányzója közölte, hogy családi okok miatt pillanatnyilag nem kíván kabinetfőnök lenni. 
    Az amerikai sajtóban megjelent értesülések és találgatások szerint esetleges kabinetfőnökként szóba került Robert Lighthizer, az Egyesült Államok kereskedelmi főtárgyalója, Jared Kushner, Donald Trump veje és tanácsadója, Matthew Whitaker ügyvezető igazságügyi miniszter, Sarah Huckabee Sanders, a Fehér Ház szóvivője, valamint Bill Shine, az elnöki hivatal kommunikációs igazgatója is. Maga Donald Trump csütörtökön újságíróknak csak annyit mondott, hogy öt személy közül választ majd. 
    Reince Priebus, a Republikánus Nemzeti Bizottság elnöke (azaz a párt elnöke) és John Kelly, a tengerészgyalogság volt tábornoka után a jogász Mick Mulvaney lesz a harmadik kabinetfőnöke az Egyesült Államok 45. elnökének. 
    Mick Mulvaney Twitter-bejegyzésében "fantasztikus megtiszteltetésnek" nevezte új megbízatását.