Emma napja van. | 2024.04.19

Szombatig lehet beadni az első szemeszteri diákhitel-kérelmeket

2018-12-10 16:28:00

Az első szemeszterben december 15., szombatig adhatják le diákhitel kérelmeiket a hallgatók, s az újévben január 15-én kaphatják kézhez a megigényelt kölcsön összeget - hívta fel a figyelmet hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleményében a Diákhitel Központ Zrt.

    Kiemelték, hogy fontos figyelni a határidőre, ugyanis, aki december 15-e után adja le igényét, csupán március közepén juthat pénzhez.
    Az igénylést megkönnyíti, hogy elektronikus aláírással is meg lehet kötni a szerződést. Az e-szerződés előfeltétele az Ügyfélkapus hozzáférés, illetve az igénylés Neptun rendszeren keresztül történő indítása. Ezzel együtt, mint hozzátették: az eddigi, személyes ügyintézést igénylő hiteligénylési módok is rendelkezésre állnak.
    A 2,3 százalékos kamatú, szabad felhasználású Diákhitel1 egész félévre visszamenőleg is igényelhető, így akár egy összegben 350 ezer forinthoz is hozzájuthat a hallgató. A 0 százalékos Diákhitel2 a képzési díj kiegyenlítésére fordítható, amelynek felvételével kizárólag az önköltséges képzésben résztvevő fiatalok élhetnek.
    A felvehető hitelösszegek a Diákhitel1 esetében képzési formától függetlenül, havonta 15, 21, 25, 30, 40, 50, 60 maximum 70 ezer forint, a kötött felhasználású Diákhitel2 felvehető maximuma az igénylő képzési költségének összege.
    A Diákhitellel kapcsolatos minden fontos információ, tudnivaló elérhető a Diákhitel Központ internetes felületén, a www.diakhitel.hu oldalon - olvasható a közleményben.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó