Auguszta napja van. | 2024.03.29

Egyesítenie kell pártját a CDU új elnökének

2018-12-09 15:18:00

Az egység megteremtése lesz a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) új elnökének első nagy feladata a párt hét végi tisztújító kongresszusa után a német sajtóban megjelent értékelések többsége szerint.

    A legnagyobb példányszámú német lap, a Bild elemzése szerint a szűk többséggel - 51,8 százalékos támogatottsággal - megválasztott új elnök, Annegret Kramp-Karrenbauer előtt "hatalmas feladat áll, mindenképpen egyesítenie kell és azonnal kampányképessé kell tennie megosztott pártját", mert 2019 "nehéz választási év" lesz.
    Jövőre az európai parlamenti választás mellett tartományi parlamenti választást is tartanak Brémában és három keleti, a volt NDK területén fekvő tartományban, Brandenburgban, Szászországban és Türingiában, és ha CDU elveszíti ezeket a választásokat, gyorsan "elillan az újdonság varázsa" - írta a Bild.
    Hasonló gondolatot fogalmazott meg a Süddeutsche Zeitung című liberális lap A CDU tavasza hamar véget érhet című kommentárjában, amelyben kiemelték, hogy a CDU "nincs beoltva a megosztottság ellen", és ugyan az elnökjelöltek bemutatkozásának viharos időszakában kimerült párt nyugalomra lelhet Annegret Kramp-Karrenbauer megválasztásával, de "nem nagyon valószínű, hogy ez a nyugalom sokáig tart".
    A szoros eredmény megmutatta, hogy a kongresszusi küldöttek csaknem fele hajlandó a legfőbb vetélytárs, Friedrich Merz irányvonalát követni, amelynek kiindulópontja az a tétel, hogy a CDU csak akkor tudja visszahódítani a tőle jobbra álló, Alternatíva Németországnak (AfD) nevű párthoz átállt szavazókat, ha a politikai mező közepéről "elmozdul jobbra", például egy szigorúbb menekültügyi politika révén. Ennek az irányzatnak a megnyerése lesz az új elnök "első és alighanem legnehezebb feladata" a Süddeutsche Zeitung szerint.
    Az ARD országos köztelevízió Annegret Kramp-Karrenbauernek kell betapasztania a repedést című kommentárja szerint az elnökválasztás eredménye azt jelenti, hogy a CDU szűk többséggel elutasította a Friedrich Merz által képviselt "nagyobb kockázatot, a radikális megújulás" útját, a vesztesek csaknem 48 százalékos aránya pedig megmutatja, mennyire megosztott a párt. 
    A párt most Annegret Kramp-Karrenbauertől várja Friedrich Merz azon ígéretének teljesítését, hogy a felére csökkenti az AfD támogatottságát - áll a kommentárban, amely szerint az új elnök "nagyon gyorsan meggyengülhet", ha a CDU nem szerez vissza szavazókat jelentős számban, és a "türelmi idő" legkésőbb a keleti tartományokban tartandó választások után lejár.
    A Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung (FAS) című konzervatív vasárnapi lap szerint viszont nem valószínű, hogy a szoros választási végeredmény megosztottsághoz vezet, mert a CDU mindig is egységre törekvő párt volt, és mindhárom jelölt - Annegret Kramp-Karrenbauer, Friedrich Merz és az első fordulóban kiesett Jens Spahn egészségügyi miniszter - büszke lehet a saját eredményére.
    Az viszont alaptalan remény, hogy ezentúl mindhárman részt vesznek a párt vezetésében, mert a gazdaságból az országos politikába csaknem tíz év után visszatérő Friedrich Merz számára az elnöki tisztségért folytatott küzdelem csak egy "kirándulás" volt.
    Azonban Jens Spahn "megkerülhetetlen" tényezővé vált, az új elnök számára is. Ezt jelzi "a Spahn-tábor egyik tehetsége", Paul Ziemiak megválasztása főtitkárnak - írta a FAS, amely szerint a CDU tisztújító kongresszusán hozott döntések azt jelentik, hogy "kapott még egy esélyt a nagykoalíció", a CDU, a bajor testvérpárt Keresztényszociális Unió (CSU) és a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) szövetségi kormánya, az élen a párt volt elnökével, Angela Merkel kancellárral.