Auguszta napja van. | 2024.03.29

ATV-vezérigazgató: pénteken már biztosan nem lesz élő adás

2018-11-30 19:45:00

A délutáni tűzeset miatt pénteken már biztosan nem lesz élő adás az ATV-n, jelenleg nincs áram az épületben - mondta Németh S. Szilárd, a csatorna vezérigazgatója azután, hogy kigyulladt a televízió székházának teteje a főváros X. kerületében, a Kőrösi Csoma Sándor úton péntek délután.

    Az ATV hivatalos Facebook-oldalán közzétett videóban a vezérigazgató elmondta: délután 2-kor erős füstöt éreztek az épületben, és ezért kiürítették azt. 
    Az adás még fél óráig ment, majd le kellett kapcsolni az áramot - tette hozzá.
    Németh S. Szilárd közölte: az épület tetején hegesztettek, egy szikra elpattant, emiatt az álmennyezetnél tűz keletkezett, és izzani kezdett a mennyezet.
    A tűzoltók eloltották a tüzet, az épület már biztonságos, de még nem lehet bemenni. Jelenleg nincs áram az ATV két épületében, remélhetőleg ez estére megváltozik - tudatta.
    Németh S. Szilárd úgy folytatta: hazaküldték a riportereket, szerkesztőket, pénteken már biztosan nem lesz élő adás, de remélik, hogy szombaton már minden úgy lesz, "ahogy a műsorújságban szerepel". 
    Hozzátette: ha péntek este visszajön az adás, akkor felvett és archív anyagokat sugároznak.
    Kitért arra is, hogy nem sérült meg senki, és jelen állás szerint a műszaki berendezésekben sem esett komoly kár. Felhívta a figyelmet viszont arra: ahhoz, hogy az izzást kezelni lehessen, a tetőt több ponton meg kellett bontani, ezért a székház teteje most "lyukas".