Auguszta napja van. | 2024.03.29

Fülöp Attila: egyre többen veszik igénybe a hajléktalanellátó szolgáltatást

2018-11-29 17:30:00

Egyre többen veszik igénybe a hajléktalanellátó szolgáltatást, ám ezzel együtt is csupán nyolcvanszázalékos a kihasználtság országosan - nyilatkozta a Magyar Hírlapnak Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára.

    A napilap csütörtöki számában megjelent interjúban az államtitkár elmondta: igaz ugyan, hogy október 15-én új jogszabály lépett életbe, amely nem engedi a közterületen való életvitelszerű tartózkodást, ám azt le kell szögezni, hogy a hajléktalanellátó rendszer feladatait illetően ugyanaz a munka folyik, mint több évtizede. Az október 15-e óta eltelt időszakban sem a szankcionáláson van a hangsúly, hanem a motiváláson, hogy lehetőség szerint minél több embert segítsenek be a szociális munkások közreműködésével a hajléktalanellátó rendszerbe.
    Közölte, hogy nem lepte meg, a hajléktalan-ellátás körüli politikai hangulatkeltés, hiszen az ellenzéki pártok előre beharangozták azt. Ám a valóság az, hogy növekedett a férőhely-kihasználtság, tehát nem igaz az az állítás, hogy nincsenek többen a szálláshelyeken, pedig a kemény hideg még nem is köszöntött be. Az október 10-i helyzethez képest november 22-ig többen vették igénybe a hajléktalanellátó szolgáltatást, ám ezzel a növekedéssel együtt is csupán 80,45 százalékos a kihasználtság országosan. Budapesten ez az arány még alacsonyabb, 78,57 százalék.
    Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a hajléktalanellátó rendszert működtetőkkel rendszeres az eszmecsere, a legutóbbi találkozón mindannyian megköszönték az emberséges bánásmódot a rendőrségnek, mert abszolút emberbarát módon lépnek fel. Nem vegzálni, szankcionálni mennek az utcára a rendőrök, hanem segíteni.
    Ami az egyéb városi legendákat, például az állandó lopásokat illeti: országszerte több hajléktalanszállón jártam, de mindegyik intézményben volt zárható szekrény az értékek számára - közölte Fülöp Attila. Úgy fogalmazott: be kellene menni egy-egy intézménybe és megnézni a körülményeket, a munkát, ami ezeken a helyeken folyik, és a népmesei motívumok hangoztatása helyett az objektivitás talaján maradni.
    Kiemelte, hogy egy kormánydöntés nyomán plusz háromszázmillió forintot tettek a rendszerbe - erre korábban még nem volt példa -, aminek segítségével fejleszteni lehet az ellátást. E keret terhére néhány napja írtak ki egy pályázatot, 84 millió forint áll a fenntartók rendelkezésére, hogy fejlesztéseket valósítsanak meg, javítsanak a személyi, tárgyi feltételeiken. Összesen több mint kilencmilliárdot költenek csak idén a hajléktalan-ellátásra - tette hozzá.
    Azzal kapcsolatban, hogy két vidéki bíróság is az Alkotmánybírósághoz fordult, mert álláspontjuk szerint a hajléktalanokat érintő jogszabály az alaptörvénybe ütközik, közölte: nem érte váratlanul, hogy jogi oldalról is támadják majd a rendeletet. De ha abból indulunk ki, hogy mi az, ami a hajléktalanok helyzetét javítja, és az ő érdekeiket szolgálja, akkor azt kell mondanom, hogy a megalkotott szabálysértési törvény és az ellátórendszer ilyen típusú megerősítése jelent valós segítséget, hogy később arról beszélhessünk, miként integrálhatjuk vissza a társadalomba az érintetteket.
    Senki sem gondolhatja komolyan, hogy a társadalomba visszavezető út az utcakőről vezet. Ezért van szükség arra, hogy a hajléktalan embert besegítsük az ellátórendszerbe, ahol a szociális munkások segítsége és támogatása jelentheti a kapaszkodót, hogy visszajussanak például a munka világába - fogalmazott Fülöp Attila.