Emma napja van. | 2024.04.19

Paktum szervezeti ülés Edelényben

2018-11-28 11:59:00

Ez évi utolsó ülését tartotta az Edelényi Foglalkoztatási Paktum szervezete. Az Edelényi Járás területét lefedő együttműködés 2017.évben indult nyertes Európai Uniós pályázat révén. 

A Pályázatot az Edelényi Kistérség Többcélú Társulása, A B.A.Z. Megyei Kormányhivatal valamint Edelény Város Önkormányzata, mint konzorciumi tagok nyújtották be. A szervezetnek immár 17 állandó tagja van, akik a helyi önkormányzatok, a járásban működő kis és középvállalkozások valamint a Bódva völgyében tevékenykedő civil szervezetek képviselőiből állnak. Az együttműködés célja olyan munkaerő-piaci programok megvalósítása az Edelényi Járásban, mely hozzájárul a munkanélküliség csökkentéséhez, javítja a célcsoport tagok elhelyezkedési esélyeit illetve kapcsolatot teret munkavállaló és munkáltató között. Az alapos szükségletfelmérésnek köszönhetően a járásban működő cégek, önkormányzatok és civil szervezetek elmondhatták véleményüket a térségben megszervezett több szakmai fórum során arról, hogy milyen akcióprogramokra van szükség ezen célok elérése érdekében. A képzés, a munkatapasztalat szerzés támogatása valamint a bértámogatott foglalkoztatás lehetősége több mint 400 térségbeli álláskereső számára jelenthet lehetőséget visszatérésre az elsődleges munkaerőpiacra. 

A paktumszervezeti tagok és a nagyközönség számára a 2018.november 22-i Paktumszervezeti ülésen számot be a Paktumszervezet szakmai vezető dr. Kresák Zoltán, és a projektmenedzsment szervezet képviselője Osgyáni Gábor a 2018-as évben elért eredményekről. Az időarányosan kitűzött célok elérésével eddig közel 100 álláskereső jutott munkaerőpiaci szolgáltatásokhoz, és több mint 60 álláskereső helyezkedhetett el támogatott formában helyi vállalkozásoknál. 
A program megvalósításában konzorciumi partnerként részt vesz a RECIK (Regionális Civil Központ Alapítvány), mely munkaerőpiaci szolgáltatásokat nyújt az álláskeresők számára. A RECIK munkatársa Oláh Katalin elmondta, hogy igyekeznek minden térségbeli jelentősebb vállalkozáshoz, önkormányzathoz eljutni a szolgáltatásaikkal.
Cél a 2019-es esztendőben ezen tendencia növelése és a kitűzött létszámindikátorok teljesítése. Az Edelényi Járási Hivatal vezetője dr. Hudák Zita kiemelte a munka a nehézségét, hiszen a támogatások folyósítása és a teljes adminisztrációs háttér biztosítása a Kormányhivatal munkatársainak a feladata. Molnár Oszkár elnök Úr a Paktumszervezet nevében megköszönte mindenki munkáját, aki ezen embertpróbáló cél érdekében dolgozik.
A Paktumiroda munkatársai várják minden tisztelt érdeklődő jelentkezését akár e-mailban, akár telefonon vagy személyesen. 
kapcsolat: http://www.edeleny.hu/tarsulas/paktum/